Papíron a net hőskora: letölthető az Internet kalauz

Vértes János Andor, 2016. április 17. 09:16

1996. februárjában – vagyis a magyarországi internetezés hajnalán - jelent meg az első, és gyakorlatilag egyetlen teljes körű internetes műsorújság, az Internet kalauz, akkor, amikor ahhoz, hogy mit keressünk fel a neten (a havi 5-10 órás csomagok mellett) nélkülözhetetlennek bizonyult egy ilyen itiner. A magazin ma már muzeálisnak számító írásai most felkerültek az Országos Széchenyi Könyvtár elektronikus periodika archívumába.

Egy-egy írás - szanaszét - korábban is fellelhető volt (például Zorán honlapján a vele készült interjú, sőt, két hónappal ezelőtt az amerikai archive.org-ba is bekerült jónéhány példány szkennelt verziója,  s éppen ez indította az Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívumának gondozóit arra, hogy az OSZK EPA-ból se hiányozzon a havilap.
 
Az újság webrecenziók, tanulmányok, interjúk, ajánlók, esszék mellett vitákat is lefolytatott, egyebek mellett az „ottlap” kifejezésről (amivel szemben az IK a „honlap”-ot preferálta), vagy domain-nevek engedélyezésének, forgalmazásának liberalizációjáról, hiszen az elég gyorsan üzletiesedő internetes világban egyre-inkább anakronisztikussá vált a kutatói-egyetemi szférából átöröklött korábbi szabályzás. Volt webmester-rovat is, de a szerkesztők tekintélyes teret szenteltek annak is, hogy az oktatást mivel és miképp szolgálja a netes tartalom. Abban az időben, amikor kisebb és nagyobb szolgáltatók (egyebek mellett az Elender, vagy az akkoriban még Matávnetnek nevezett T) egyaránt megrendelték ügyfeleiknek az internetes csomagok mellé a lapot, a példányszám meghaladta az ötvenezret.
 
Az Internet kalauzt az internet szülte és az internet ölte is meg: amikor már széles körben elterjedt a korlátlan hozzáféréssel kínált egyre gyorsabb internet, akkor már nem nagyon volt értelme a nagyrészt neten is hozzáférhető tartalmakat papíron is megosztani; a papíralapú itinert felváltották a netes kalauzok (akkoriban a Yahoo, az Altavista, illetve a magyar virtuális világban a HuDir, sőt, magának az ikalauz.hu-nak is volt katalógus-keresője).
 
Az online archívum befejezetté és kerekké teszi a történetet: minden, ami egykor papíron szólt az internetről, most visszaköltözik a világhálóra...
 
Kulcsszavak: internet újság média

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09