A LinkedIn szerint a Schneider Electric vonzza a tehetségeket

Saját iparágán belül és a francia cégek körében is második helyezett lett a vállalat a közösségi portál rangsorában

forrás: Prím Online, 2016. július 13. 14:05

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője a 30. helyet szerezte meg az összesítésben, saját iparágán belül és a francia cégek körében pedig az előkelő második helyezést érte el a legnagyobb szakmai közösségi oldal, a LinkedIn 40 legvonzóbb nemzetközi vállalatot felvonultató listáján.

Ez az első olyan rangsor, amelynek kialakításánál kizárólag a felhasználók aktivitását vették alapul. A közösségi oldal szerkesztői világszerte 433 millió felhasználó, több milliárdnyi tevékenységét elemezték. A lista összeállításakor többek között figyelembe vették az oldalon megcélzott álláspályázatokat, a vállalatok iránti érdeklődési rátát, valamint azt, hogy egy új munkaerő mennyire hosszú távon marad az adott cégnél. Ezen szempontok alapján jött ki egy összesített pontszám, amelyből létrejött a győztesek rangsora.

 

Kiváló emberektől lesz egy vállalat önmaga is kiváló

Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy a Schneider Electric munkaadóként is népszerű a szakemberek között. A vállalatcsoport és alkalmazottai az őszinte kommunikáció hívei, és minden feladatot igyekeznek nyitottan, lelkesen és hatékonyan megoldani. A vállalat hisz abban, hogy egy céget a kiváló alkalmazottai teszik rendkívülivé. A dolgozók egyetértenek az elvekkel, magukénak vallják ezeket az értékeket, ezért mindennap törekednek megfelelni ennek. Ez az elhivatottság teszi ilyen egyedivé a Schneider Electricet.

 

„A Schneider Electric saját iskolát működtet, ahol a mérnökök megismerkedhetnek a vállalat által fejlesztett legújabb technológiákkal. Elsősorban a cégen belül képzett tehetségekre építenek a külsős sztárszakemberek helyett, ám a felvásárolt szervezetek alkalmazottai is gyakran rövid idő alatt magas pozíciókban találják magukat” ¬– mondta a LinkedIn csapata.

 

 

A Schneider Electric három fő célkitűzést fogalmazott meg a jó munkahelyi környezet megteremtésére: 

  • olyan vezetők képzése, akik amellett, hogy gyors döntéshozók, kiválóak a csapatépítés, a közös munka és az üzletvitel terén
  • olyan munkatársak alkalmazása, akiket közös értékek és célok mozgatnak
  • a szabadidő, a munkafolyamatok és a gyorsaság megfelelő arányára épülő gördülékeny csapatmunka feltételeinek megteremtése, az ötlettől egészen a megvalósításig.

„Amennyiben egy céget a LinkedIn közössége jó munkáltatónak tart, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az adott szervezet vonzó célponttá váljon a munkavállalók szemében. Aki hozzánk jön dolgozni, osztja a Schneider Electric egyik legfontosabb célkitűzését, a cég fenntarthatóság iránti elkötelezettségét” – mondta Olivier Blum, a Schneider Electric humán erőforrásokért felelős részlegének vezérigazgatója és a vállalat ügyvezető alelnöke.

 

A vállalatcsoport társadalmi felelősségvállalási törekvéseit, az ügyfelek és az alkalmazottak iránti elkötelezettségét külső szervezetek is rendszeresen elismerik.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05