Bitcoin ATM a magyar, szlovák, osztrák határon

forrás: Prím Online, 2017. november 13. 12:28

Forint és euro bankjegyek befogadására és kiadására is alkalmas Bitcoin ATM-et avattak fel az osztrák és szlovák határ tőszomszédságában, Mosonmagyaróvár belvárosában.

A MrCoin online Bitcoin kereskedő brandjét erősítő készüléket a Shinrai Kft. üzemelteti, és a bankfüggetlen számlavezetési és egyéb virtuális pénzügyi szolgáltatásokat kínáló VirPay pénteken felavatott kirendeltségében találhatják meg az érdeklődők. Ezáltal ez az első olyan Bitcoin ATM a világon, mely egy szolgáltatói fiókban került kihelyezésre.

 

A Shinrai Kft. által indított MrCoin.eu-n már évekkel ezelőtt megnyílt a lehetőség Bitcoin adásvételére. Az itt felhalmozódott tapasztalatok birtokában állították üzembe 2014-ben a budapesti Anker kocsmában az első Bitcoin ATM-jüket, melyen azóta már tízezernél is több tranzakciót bonyolítottak. A fővárosi sikerek után remek alkalomnak ígérkezett az osztrák és szlovák határ közelében, Mosonmagyaróváron (melyet a határ túloldalán élők Wieselburgnak / illetve Stari Gradként ismernek), egy szakmailag is releváns közegben, a VirPay online pénzforgalmi szolgáltató első fiókjában kihelyezni egy újabb Bitcoin ATM-et.

 

„Immár évek óta halljuk, hogy a Bitcoin csak múló hóbort, lufi. Ezzel szemben a Bitcoin biztonságát adó Blockchain-technológiára alapozott fejlesztések rohamosan alakítják át a mainstream pénzintézeti szférát is.” – mondta el az avatás kapcsán Debreczeni Barnabás, a Shinrai Kft. ügyvezetője.

 

 

Ráadásul ez a készülék messze többet tud budapesti társánál: ez a GeneralBytes által gyártott modell forint mellett euró bankjegyet is képes befogadni, illetve kiadni, és Bitcoin vétele és eladása mellett a későbbiekben Ethereum, Bitcoin Cash és Litecoin váltására is alkalmas lesz. Természetesen tört egységekben is, a jelenlegi egy egységre jutó árfolyamnál kisebb összeggel is lebonyolítható adásvétel az automatánál, csak a minimum vásárlási limitre kell tekintettel lenni, ami 5000Ft. A londoni székhelyű, de Magyarországra is szolgáltató társaság online és telefonos ügyfélszolgálattal áll rendelkezésre, ha az ATM használata közben bármilyen kérdés felmerülne. „A Bitcoinnal való közelebbi ismerkedés nem csak kiváló befektetési lehetőség, hanem egy út az új típusú bizalmi rendszer megértéséhez. Az elmúlt években velünk kapcsolatba kerülő több ezer ügyfélnél azt tapasztaltuk, hogy használat közben hamar elmúlnak a kételyek, különösen, ha segítőkész ügyfélszolgálattal is támogatjuk a rendszer működőképességébe vetett bizalmat.” – tette hozzá Debreczeni Barnabás.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09