Magyar szebészeti világújdonság

forrás: Prím Online, 2019. június 17. 12:36

Bemutatkozott a Sanat Akadémia, mert a Sanatmetal hisz abban, hogy a legkiválóbb orvostechnikai eszközök a magas szinten kiképzett orvosok kezében lesznek igazán hatékonyak. Ezt szemléltette a Sanat Akadémia bemutatkozása a Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekcióján 2019. június 13-án, Szegeden.

Az egri székhelyű Sanatmetal Kft. által létrehozott alapítvány sokrétű céljai közül egyértelműen kiemelhető az orvostovábbképzés. Szegedi kurzusuk egyik indító témája a MAGIC Trochanter szegezés és műtőműszer, amely a világon egyedülálló és különlegessége miatt is jövőbe mutató. Az innováció lényege az, hogy az eddigi protokollal ellentétben az implantátum behelyezésekor mágneses célzást tesz lehetővé a műtét során a röntgen alapú célzás helyett, amely jelentősen mentesíti a sebészt az év során ráháruló káros röntgensugárzás alól, miközben a műtéti idő is rövidül. A program részeként Prof. Dr. Varga Endre, Dr. Wiegand Norbert, Dr. Flóris István és Dr. Turchányi Béla tart az instruktorok számára módszertani képzést, valamint bemutatják a Magic Trochantert. Az instruktorok, vagyis leendő oktatók a szakvizsga mellett többek között kiváló angol nyelvtudással és prezentációs készséggel is rendelkeznek.

 

 

A folytatásban pedig Oroszországban, Obninskban, a Sanatmetal ottani gyárában tartják az Akadémia következő képzését, 2019. június 27-én. Ott Prof. Dr. Varga Endre tartja majd több mint 20 orosz traumatológus számára a továbbképzést. Innen Thaiföld lesz a következő Sanat Akadémia cél.

 

A Sanatmetal fontosnak tartja, hogy az általa gyártott világszínvonalú termékekkel a traumatológusok, sebészek a lehető legjobb eredményt elérve tudják segíteni a betegeket. Elsősorban ez motiválta a Sanat Akadémia megalapítását, amelynek berkeiben már létrehozták a traumatológiai terület jelenleg 22 fős oktatói bázisát, mégpedig a pécsi, szegedi, debreceni egyetem mellett az Országos Baleseti Intézet orvosai, tanszékvezető egyetemi tanárainak részvételével. A tervek szerint hamarosan az ortopédia és a gerincsebészet oktatói bázisát is kialakítják. 

 

A Sanatmetal az elsők között reagált arra, hogy a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a magyar egészségipart, arra, hogy kormányhatározat született a magyar termékek hazai használatának növelésére, így arra is, hogy a fő profiljukat jelentő implantátumgyártás is ott van a magyar export növekedési céljai között. Projektet dolgoztak ki annak érdekében, hogy Magyarország, Eger lehessen a traumatológia-ortopédia-gerinc sebészet egyik nemzetközi képzési központja. Ennek fontos eszköze a Szegeden most bemutatkozó Sanat Akadémia. Céljuk, hogy a hazai és nemzetközi szinten is hozzájáruljanak a traumatológia, ortopédia, gerinc és fogászati sebészeti műtéttan innovatív eljárásaihoz, illetve az ezen a területen dolgozók tudományos ismereteinek bővítéséhez, ezáltal fejlesztve a mindenkori orvostudomány magasszintű oktatását. A Sanatmetal Kft évente több száz külföldi orvost és műtő személyzetet képez termékei helyes használatára.

 

Hisznek abban, hogy Magyarországnak meghatározó szerepe lehet nem csak a térség, de a nagyvilág egészségiparában is szakterületükön. Vezető szerepre törnek a kis- és középvállalkozások között profiljukban, s ehhez remek hátteret adnak a velük együttműködő nemzetközi szintű kiképzett orvosaik, akik már most a Sanat Akadémia aktív közreműködői.

 

A MAGIC rendszer működéséről készült videó:

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09