Microsoft DCP: digitális segítség a civileknek

forrás: Prím Online, 2020. május 28. 10:54

Társadalmi szervezetek kapnak gyakorlati segítséget a Microsofttól a közösséget szolgáló civil tevékenység hatékonyságát növelő Office365 bevezetéséhez és használatához a Digitális Civil Program keretében. A támogatási lehetőség immár nyitva áll a civilek előtt, jelentkezni június 3-ig lehet.

A digitális átállás a szoftvereken és a hardvereken túl olyan tudást és szemléletet is igényel, amely lehetővé teszi, hogy az új technológiák hozzáadott értéket – időmegtakarítást, örömtelibb és kreatívabb munkát, nagyobb ügyfél-elégedettséget – termeljenek. A Microsoft üzleti szervezetek sokaságát kalauzolta sikerrel az elmúlt években az átmenet során, az így felhalmozott tapasztalatokból szeretnénk minél többet megosztani a civil szektor képviselőivel a Digitális Civil Program (DCP) keretében.

 

A segítségnyújtás egy többlépcsős, egymásra épülő rendszer újabb eleme. Az egy éve elindult Civil Tech Hub – amely a mostani projektnek is keretet ad – azzal a céllal jött létre, hogy infrastruktúrát (szoftvereket, technológiát és persze helyszínt is) nyújtson a Microsoft civil fókuszú oktatásaihoz és tréningjeihez. A Microsoft Tech for Social Impact programon keresztül a civil szervezetek ingyenesen vagy nagyon kedvezményes áron igényelhetnek szoftvereket, így számukra is elérhető módon hozzá tudnak jutni a digitális átállás szerszámkészletét biztosító Office365 programcsomaghoz. A Microsoft DCP a következő lépéshez, vagyis a hatékony használathoz, illetve a testreszabáshoz ad gyakorlati segítséget a jelentkezőknek ingyenes tréning, illetve az adott szervezet és a munkatársak igényeihez szabott tanácsadás formájában, a Microsoft tapasztalt szakértőinek közreműködésével.

  

 

 

A részvételre a jelentkezők közül kiválasztott 15 civil szervezet kap lehetőséget – ők a folyamat végén a digitális átálláshoz szükséges valamennyi kompetenciával rendelkezni fognak. Azoknak érdemes belevágni, akik már döntöttek az Office 365 bevezetéséről, vagy már meg is kezdték az átállást, de támogatásra van szükségük a folytatáshoz.

 

Jelentkezni az alábbi linken lehet: Digitális civil program. A határidő június 3. (szerda), ám – mivel a pályázatok elbírálása a jelentkezési időszak alatt folyamatos lesz – célszerű mihamarabb beküldeni a jelentkezést.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32