Szakmai fórumot hoztak létre az épületgépészet meghatározó hazai résztvevői

forrás: Prím Online, 2021. február 8. 09:48

A hazai épületgépészet öt szereplője együttműködési megállapodást kötött, és megalapította a Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórumot. A több mint négyezer mérnököt és épületgépészt összefogó együttműködés célja, hogy egységesen és hatékonyan képviselje az egyre növekvő fontosságú épületgépészeti szakma érdekeit, segítse a kiegyensúlyozott szakmai kapcsolatok kialakítását, támogassa a szakmai utánpótlásképzést, valamint erősítse a szakma külső kapcsolatrendszerét.

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) biztosította a helyszínt az öt szakmai szervezet kezdeményezésének és a sajtótájékoztatón részt vett Nagy Gyula, a MMK elnöke.

 

A megállapodást aláírta Várkonyi Nándor a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége elnöke, Netoleczky Károly, Kéményjobbítók Országos Szövetsége, Golyán László elnöke, Magyar Épületgépészek Szövetsége elnöke, Takács Gábor a Magyar Uszodatechnikai Egyesület elnöke, és Gyurkovics Zoltán, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozat elnöke.

 

A Fórum elsősorban a piaci viszonyok között tevékenykedő tervezőket, kivitelezőket és szervizeseket tömöríti. A szakmán belül sokan várják az új szervezettől, hogy segítse az összefogást, a hatékony érdekvédelmet és hogy a résztvevők közösen tegyenek a szakma társadalmi megítélésének javításáért is. Az Egyeztető Fórum és a tervezett egyeztetési rendszer legáltalánosabb célja: a fejlődő, eredményes magyar épületgépészet.

 

feje.mmk.hu
 

 

Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamra elnöke a megalakult Fórumot köszöntve hangsúlyozta: „A Magyar Mérnöki Kamara minden erejével támogatja a szakmai szervezetek munkáját, és segíti a hasonló együttműködéseket. Minden szakmai munka, így az épületgépészeké is, akkor lehet sikeres, ha a résztvevők munkájukkal az összefogást, az együttműködést erősítik.” A kamara elnöke kiemelte, hogy az elmúlt hetekben bejelentett számos gazdaságvédelmi intézkedés végrehajtásában nagy szerep hárul majd a szakmai szervezetekre, hogy a gazdaság újraindításának programjai, és a hozzájuk kapcsolódó beruházások, valamint a zöld és körforgásos gazdaság programjai sikeresek legyenek.

 

A négy szakmai szervezet és a köztestület összefogását kezdeményezők nevében Gyurkovics Zoltán elmondta: „A magyar épületgépészet területén az elmúlt három évtizedben gyakran volt tapasztalható a szakmán belüli párbeszéd és egyeztetés hiánya, ebből következően az érdekérvényesítés nehézsége. Az utóbbi évek pozitív szakmai-közéleti változásai, az együttműködés új szándékai megteremtették annak esélyét, hogy a szakmán belüli átfogó és sokszereplős, új felfogású együttműködés jöjjön létre.” Az MMK épületgépészeti tagozatának elnöke hozzátette, hogy az alapító szervezetek a több éves korábbi szakmai együttműködésüket formalizálttá alakítva az új fórummal alulról építkező, a szakma tényleges problémáira és igényeire válaszoló kezdeményezést indítanak útjára. A Fórum nyitott lesz minden olyan legitim szervezet, szakmai csoport felé, amely a szakmában jelentős súllyal bír, valós tagsággal és következetes programmal rendelkezik.

 

Az újonnan megalakult szakmai szervezet a tagok piaci ismereteit felhasználva a közép és felsőfokú képzés számára is szeretne oktatási-továbbképzési javaslatokat tenni. A szakiskolák és egyetemek részéről erre máris jelentős nyitottságot érzékeltek. Az alapítók azt is szeretnék elérni, hogy a területet érintő jogszabályoknak már az előkészítse során is vegyék figyelembe a társadalmi-szakmai szervezet véleményét. Cél az is, hogy a közvélemény számára is jobban látható legyen, milyen sokat tehetnek az épületgépészek a mindennapi élet komfortja, biztonsága, energiatudatossága, valamint a környezetvédelem érdekében.

 

A Fórum résztvevői az épületgépészet legfontosabb aktuális kérdéseiről rendszeresen tematikus fórumokat, konzultációkat szerveznek majd, és ezek eredményeit nyilvánosságra fogják hozni.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05