Új generációs fertőtlenítő robot készült

forrás: Prím Online, 2021. március 26. 16:32

Az ELTE-Soft Kft. és az Európai Tudásközpont Kft. ViroFightere egyedi szoftverének és műszaki megoldásainak köszönhetően a korábbi fejlesztéseknél lényegesen hatékonyabb a járvány elleni küzdelemben. Kialakításában az ELTE informatikus hallgatói is részt vettek.

A világjárvány rámutatott az általános higiénia és ezen belül a rendszeres fertőtlenítés rendkívüli fontosságára. Az utóbbi egy évben a korábbinál is nagyobb lett az igény a biztonságos, mikroorganizmusoktól mentes beltéri környezetre, ám ennek kialakításához és hosszútávú fenntartásához már nem elegendőek a hagyományos megoldások. Óriási segítséget jelentenek azonban az önjáró fertőtlenítő robotok.

 

Az ELTE-Soft Kft. és az Európai Tudásközpont Kft. most ViroFighter néven új generációs, intelligens fertőtlenítő robotot fejlesztett ki az ELTE oktatóinak és hallgatóinak közreműködésével a közösen üzemeltetett mechatronikai labor keretében.

 

A nemzetközi piacon elérhető, első generációs fertőtlenítő robotokhoz hasonlóan a hazai fejlesztésű, második generációs ViroFighter is beépített, környezetbarát UV lámpák segítségével inaktiválja a mikroorganizmusokat, de emellett számos, világszinten is elsőnek számító, egyedi szerkezeti-gépészeti megoldást alkalmaz, ami nagyságrendekkel teszi hatékonyabbá a felhasználását, és helyezi teljesen új alapokra az önjáró fertőtlenítő robotok működtetését.

 

 

A ViroFighter jelenleg a világon létező legkisebb önsúllyal és mérettel rendelkező önjáró UV fertőtlenítő robot: könnyen hordozható és lift nélküli épületekben is nehézség nélkül vihető lépcsőn. Kompakt méretének köszönhetően nem csak épületek és más nagyobb terek, hanem járművek (metró, busz, villamos, repülőgép, hajó stb.) fertőtlenítésére is kiválóan alkalmas. Hatékonyságát tovább növeli, hogy akkumulátora cserélhető és akár 24 órás folyamatos működésre is képes.

 

Még nagyobb a különbség a ViroFighter és az első generációs, piacon lévő fertőtlenítő robotok között a szoftver tekintetében: kizárólag a ViroFighter használ mesterséges intelligencia motoron alapuló, öntanuló képfelismerő és képfeldolgozó funkciókat, illetve az itt begyűjtött információkat felhasználó automatikus útvonaltervező és fertőtlenítést vezérlő modulokat. A funkciók segítségével már nem csak a fertőtlenítési folyamatot, hanem a mindezidáig fáradságos és emberi erőforrást igénylő beüzemelést is teljesen automatizálja. A mesterséges intelligencia emellett növeli a biztonságos használatot: a fertőtlenítés automatikusan leáll, ha a robot embert vagy állatot érzékel a közelben.

 

A ViroFighter két felhasználási móddal rendelkezik. Az önjáró, automata fertőtlenítés során a robot „beküldhető” a fertőtlenítendő helyiségbe, folyosóra, épületszárnyba, és elkezdi a fertőtlenítést, amennyiben ember nem tartózkodik ott. Felismeri és magától kikerüli az akadályokat, és a teljes terület fertőtlenítésére optimalizál. Kézi fertőtlenítés esetén a robot mindenfajta előkészítés nélkül bevethető, mivel beépített kamerái segítségével biztonságos távolságból irányítható. Az így elvégzett fertőtlenítésből automatikusan tanulva tárolja el a fertőtlenítési útvonalat, így az a későbbiekben bármikor felhasználható.

 

A szakemberek az eredményekből hamarosan oktatási anyagot készítenek, amelyekből az ELTE Informatikai Kar hallgatói megismerhetik ezt a kutatásfejlesztési területet, és szervezetten bekapcsolódhatnak a professzionális robotfejlesztésbe, ahol a továbbiakban is lehetőséget, támogatást kapnak innovatív ötleteik megvalósításához.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05