Rossz számlával bukhatjuk az otthonfelújítási támogatást
Alaposan felpörgette az építőipart az utóbbi idők egyik legnagyobb volumenű lakásfelújítási támogatási programja. A 2021. január 1-jével startolt otthonfelújítási támogatással együtt a lakásfelújítási szakmunkákhoz kapcsolódó számlázási kérdések is előtérbe kerültek.
Jelentősen visszaszorult a szürkegazdaság az utóbbi idők adóelkerülés elleni intézkedéseinek köszönhetően. Ezt a tendenciát vélhetően az otthonfelújítási támogatás bevezetése is tovább erősíti, hiszen a támogatás igénybevételének egyik sarokköve, hogy az elvégzett építési vagy szerelési tevékenységről számlával rendelkezzünk. A támogatás megszerzése kapcsán nem mindegy ugyanakkor, hogy pontosan milyen számlát is kapunk.
Az otthonfelújítási támogatás bevezetése bizonyos szempontból új helyzetet teremtett mind az építőipari szolgáltatást nyújtók, mind pedig a megrendelők oldalán. Korábban ugyanis, ha az adott munka összege nem érte el a 900 ezer forintot és a magánszemély sem kérte kifejezetten a számla kiállítását (és készpénzes volt a fizetés), úgy a szolgáltatásnyújtó nyugta kiállításával is bizonylatolhatta az ügyletet. „Ez a szabály most sem változik, ugyanakkor támogatás igénybevételéhez mindenképp szükséges az áfatörvény szerint kiállított számla, ezért a magánszemélyek oldalán is jelentősen megnőtt a számlaadásra vonatkozó igény. Ez mind a szolgáltatást nyújtók, mind pedig a megrendelők oldalán egy – a korábbi gyakorlathoz képest – megváltozott adminisztrációs folyamatot igényel, amin végső soron sok pénz múlhat” – mondta Tancsa Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere.
Nem mindegy tehát, hogy a szakember által kiállított számla valóban megfelel-e az áfa-törvényben foglalt feltételeknek. Fontos, hogy ha a szakipari munkát elvégző cég külföldi, akkor rendelkezni kell magyar adószámmal is, amelyet a számlán is fel kell tüntetni. Azaz, külföldi adóalany által kiállított számla csak abban az esetben fogadható el, ha a vállalkozó rendelkezik magyar adószámmal és ezt a magyar adószámot használja a számlázás során. Ha erre nem figyelünk és egy olyan számla alapján kérjük vissza a pénzt az államtól, amelyen a számla kiállító magyar adószáma nem szerepel, akkor elveszíthetjük a támogatást.
„A vonatkozó jogszabály azt is előírja, hogy csak is olyan számla fogadható el, mellyel összefüggésben a számla kiállítója teljesítette az adóhatóság felé történő adatszolgáltatási kötelezettségét. Ez mindenképp fokozott odafigyelést igényel számla kiállító oldalon is. E tekintetben kérdéses, ha a számla kiállítója ennek valamely oknál fogva nem tett eleget, úgy azt hogyan lehet korrigálni, az milyen hatással van a támogatás igénylésére” – mondta Farkas Gergely, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
Tekintettel arra, hogy az áfatörvény emellett számos egyéb alaki feltételt támaszt egy kiállított számlával szemben, érdemes minden esetben körültekintően eljárni és adott esetben szakértő bevonásával vizsgálni a számlázási feltételek maradéktalan teljesülését.
Kapcsolódó cikkek
- Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek
- A jövő AI alapú ellátási láncai most alakulnak
- Az SAP S/4 HANA átállást nem lehet elkerülni, de lehet jól kezelni
- A vállalatirányítási rendszerek már nem a nagyok privilégiumai
- A mobil- és internetbanki szolgáltatásokat hasonlított össze a Deloitte
- Még nagyon kevesen vetik be az építőipar "csodafegyverét"
- Adatvédelmi felmérés a GDPR hatálybalépése után
- Alapjaiban változtatják meg a bankolást a digitális ügyfélélmény és új generációs elvárások
- Jön a hipersportolók kora
- Rekord összeget költenek a cégek IT-ra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.