A Revolut és a Waze nyomdokaiba lépett a digitális ingatlaniroda

forrás: Prím Online, 2021. október 25. 20:59

A világ legnagyobb technológiai rendezvényén vesz részt novemberben a Livlia, a magyar ingatlanközvetítő portál. A Web Summit nevű konferenciára egy szigorú, többlépcsős kiválasztási folyamat után lehet bejutni, ahol a három kategória közül magyar cég először került be a legnagyobb potenciállal rendelkező vállalkozások közé.

Európát, Dél-Kelet-Ázsiát és egész Észak-Amerikát is lefedi a Lisszabonban évente megrendezésre kerülő Web Summit, amit a világ legnagyobb technológiai rendezvényeként tartanak számon. Számos, ma már milliárd dolláros forgalmú cég nőtt globális sikersztorivá, miután abba a kategóriába lettek sorolva, ahová most a Livlia bekerült. Ilyen a Waze, az Uber, és a Revolut is.

 

Elon Musk és Mark Zuckerberg is előadott már a Web Summiton

Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezető-igazgatója arról beszélt, ez már önmagában hatalmas eredmény, mert ezen a szinten a kiválasztási folyamat hatványozottan szigorú, hiszen bevételi eredményekhez és a nemzetközi terjeszkedés potenciáljához kötött a részvétel.

 

„Információink szerint ebben a kategóriában magyar startup korábban soha nem szerepelt. Számunkra azért is kiemelten fontos ez a konferencia, mert hamarosan indul a cég nemzetközi terjeszkedése, így sokat számít, ha külföldön is megismerik a nevünket ezekben a körökben.” – meséli Péter, aki az elmúlt 7 évben állandó résztvevője volt a Web Summitnak.

 

A rendezvényen olyan iparági szereplők tartottak már szakmai előadásokat, mint Mark Zuckerberg vagy Elon Musk, idén pedig előad többek között az Amazon technológiai igazgatója és a Microsoft alelnöke is. A konferencia fő fókuszában a technológiai fejlődés és a mindennapi problémákra megoldást kínáló vállalkozások állnak.

 

 

A Livliáról

A Livlia.com Magyarországon elsőként digitalizálja az ingatlanközvetítést. Az általuk fejlesztett rendszerben minden adminisztratív és hirdetési folyamatot algoritmusok végeznek, így a tanácsadóiknak több ideje marad az ügyfelekkel foglalkozni. Minden, ami a folyamatban automatizálható és digitálisan lebonyolítható, azt a Livlia lefejlesztette, és egy igényes köntösbe csomagolva nyújtja át a felhasználók számára.

 

Az ügyfelek online követhetik nyomon, hogy milyen árstratégiát javasol számukra a Livlia rendszere, és azt is, hogy kik érdeklődnek az ingatlanuk iránt. Az automatizált működésnek köszönhetően a nagy ingatlanközvetítő hálózatok sikerdíjának kevesebb, mint a feléért végeznek ingatlanközvetítést.

 

Nem véletlen, hogy már külföldön is meglátták a lehetőséget a Livliában, mára ugyanis mindenki számára egyértelmű, hogy az ingatlanközvetítés is – ahogy sok más iparág – átültethető egy kényelmesebb (és lényegesen olcsóbb) online környezetbe.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05