Erős bejelentéssel indult a nemzetközi 5G technológiai csúcstalálkozó!

forrás: Prím Online, 2021. november 26. 20:11

Erős bejelentéssel indult a GSMA, Intel, 3GPP, Omdia, CCS Insight és a China Telecom részvételével megrendezett nemzetközi 5G technológiai csúcstalálkozó (5G Summit and User Congress 2021). Dr. Bai Gang, a ZTE RAN termékekért felelős alelnöke által ismertetett, az iparágban egyedülálló, mesterséges intelligencia alapú NodeEngine megoldásra épülő 5G alapú kísérleti gyár működési mutatói mintegy 64 százalékos munkaerőköltség és 14 százalékos termékhiba csökkenést mutattak. 

 

Harmadával csökkennek az okos gyárak kiadásai

Szinte egészen biztos, hogy új korszak kezdődött a mesterséges intelligencia által továbbfejlesztett ötödik generációs mobilhálózati világban. A kínai ZTE távközlési vállalat vezetője által ismertetett a csengsui SANY Changshu 5G gyárban ugyanis a mesterséges intelligenciával továbbfejlesztett technológiai megoldásoknak köszönhetően a gyártóberendezések leállási ideje felére csökkent, miközben a kihasználtság radikálisan (35-ről 75 százalékra) javult. 

 

A digitális korszerűsítés eredményeképpen olyan feladatok elvégzése is gyorsabbá és költséghatékonyabbá vált, mint az intelligens anyagvágás, az automatikus összeszerelés vagy a minőségellenőrzés. Mindezek eredményeképpen látványosan javult a gazdaságos működtetés: 64 százalékkal csökkent az emberi munkaerő költsége és 14 százalékkal a termékhibák aránya.

 

 

 

Az 5G alapú intelligens raktározási rendszer jelentősen javítja az önvezető szállítójárművek csatlakozási minőségét és legfeljebb 10 ms-os késleltetést biztosít. Nagy sebességű és stabil működést ad az önvezető szállítójárművek szállítási és ütemezési vezérlésében, ugyanakkor 50%-kal növeli a raktárkezelés hatékonyságát, és 20-30%-kal csökkenti a teljes költséget.

 

Ezen eredmények a ZTE egyedülálló NodeEngine megoldásának köszönhetőek, amely az iparág első és egyetlen olyan megoldása, amely bázisállomásba épített, u.n. Edge computing motorral rendelkezik. A meglévő 5G BBU-hoz egyetlen kártya egyszerű csatlakoztatásával a megoldás lehetővé teszi a meglévő 5G hálózati erőforrások lehető legmagasabb kihasználását, annak érdekében, hogy 5G magánhálózati lehetőségeket biztosítson a vállalkozások számára. Immár nem álom, hogy akár egy óra alatt üzembe lehessen helyezni és aktiválni a szolgáltatást. A megoldás támogatja a 10 Gbps-os forgalomletöltést. Támogatja továbbá a szolgáltatási SLA-t garantáló szélső QoS funkciókat, és a NodeEngine önkiszolgáló portálja - a szolgáltató engedélye után - biztosítja a vállalat számára az 5G magánhálózat és a szolgáltatás teljesítményének valós idejű menedzselését. A ZTE NodeEngine megoldása már több mint tíz iparágban és 70 éles projektben bizonyított.

 

Ma már nem elég a gyors és stabil működés 

A szakemberek többsége egyetért abban, hogy az 5G-s szolgáltatók ma három jelentős kihívással néznek szembe: az egyre összetettebb hálózatok hibáinak egyre bonyolultabb elháríthatóságával, a különböző szolgáltatások közti kommunikációs problémák pontos meghatározásával, valamint a személyre szabott igények kielégítésével. 

 

A ZTE által fejlesztett mintegy 150 AI algoritmus és Big Data alapú digitális üzemeltetési megoldások azonban lehetővé teszik az olyan adatvezérelt működési fejlesztéseket amelyek eredményeképpen nem csak a tervezési folyamatok válnak egyre hatékonyabbá, de az erőforrások kezelése és az intelligens munkavégzés és a piacfejlesztés is egyszerűsödik. 

 

 

 

„Ma már szinte egészen biztos, hogy mesterséges intelligencia és a vezeték nélküli technológia fejlődése kéz a kézben fog egymással járni. Az 5G-s megoldások hozzájárulnak az mesterséges intelligencia támogatásához, a mesterséges intelligencia pedig az 5G hálózatok továbbfejlesztésére is alkalmas lesz” – tette hozzá újságírói kérdésre felelve Xu Ziyang, a ZTE vállalatcsoport első számú vezetője. 

 

Merre tovább az 5G területén?

Nincs megállás, tovább dolgozik az 5G fejlesztésén a ZTE. Ennek része a MetaRadio megoldás, amely az újrakonfigurálható intelligens MetaSurface segítségével költséghatékony módon javítja az 5G hálózat teljesítményét. Ez egyfajta 6G technológia, amelyet a cég előrehoz az 5G Advanced korszakba. A lehetséges előnyök közé tartozik továbbá a bázisállomások számának és az energiafogyasztásnak a csökkenése.

 

Annak érdekében, hogy az üzleti felhasználók minél inkább élvezhessék az 5G, vagy akár az 5G Advanced, illetve később a 6G technológia előnyeit, a ZTE kitalálta a 3E-t: Extension (Kiterjesztés), Enhancement (Javítás), Efficiency (Hatékonyság).

 

•  Kibővített képességek: például nagyobb kapacitás, optimalizált lefedettség és masszív kapcsolatok. Ennek célja, hogy az ügyfelek szilárd alapú hálózatokat építsenek ki az 5G hálózat értékének maximalizálása érdekében.

•  Fokozott teljesítmény: például nagy sávszélesség, rendkívül megbízhatóság és alacsony késleltetés. Ennek célja, hogy segítse az üzemeltetőket új szolgáltatások kiépítésében, különösen az iparági együttműködés bővítése kapcsán.

•  Hatékonyság javítása: például energiahatékonyság, spektrális hatékonyság és működési hatékonyság. Ennek célja a hálózat és a működés hatékonyabbá tétele a teljes birtoklási költség szempontjából. Így az ügyfelek a legjobb ár-teljesítmény aránnyal üzemeltethetik a hálózatot és versenyképesek lehetnek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05