Csúcson a családi vállalkozások
Az egészségügyi vészhelyzet ellenére továbbra is a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb családi hátterű cégének listáján számos Magyarországon is ismert márka szerepel, mint például a francia Decathlon, a német Bosch, a svéd H&M, az olasz Ferrero vagy az osztrák Red Bull. A társaságok többségének azonban még fel kell készülnie a vezetői generációváltásra ahhoz, hogy megőrizzék versenyképességüket.
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára elérte a 7,28 billió dollárt, és a társaságok együttesen több mint 24 millió embert foglalkoztatnak. A rangsorolt cégek háromnegyede legalább 50 éve működik, az indexet az amerikai Walton család tulajdonában lévő, közel 560 milliárd dollár bevételű Wal-Mart vezeti.
A listán jegyzett vállalkozásoknak idén is majdnem fele (236) Európából, harmada pedig Észak-Amerikából került ki. Ausztriát leszámítva a kelet-közép európai régió országaiból egyetlen vállalkozásnak sem sikerült bejutnia a rangsorba. Tőlünk távolabb, Oroszországból is mindössze három szervezet bevétele érte el a bekerüléshez szükséges szintet. Az ötszázak élmezőnyében ugyanakkor számos idehaza is népszerű márka található, ilyen többek között a BMW, a Nike, a Porsche, a L'Oréal, az ALDI, az LG, vagy az Auchan.
A cégeknél elindult a generációváltás is, amit jól mutat, hogy mára minden ötödik vezető 40 évnél fiatalabb, és az igazgatóságban a női családtagok aránya elérte a 31 százalékot.
„A rendszerváltás óta hazánkban is felnőtt több száz sikeres családi vállalat, mint amilyen a Master Good vagy a KÉSZ Csoport is. Velük ellentétben azonban sokan még nem döntöttek arról, hogy átadják-e az irányítást vagy inkább felkészülnek a szervezet értékesítésére” – hangsúlyozta Módos András, az EY Private szolgáltatásaiért felelős területének vezetője. „Egy ilyen kérdés könnyen válhat az alapító számára személyes üggyé, ezért is érdemes külső tanácsadóval egyeztetni, aki akár a vagyonkezelés, akár az értékesítés területén el tudja őket látni a megfelelő tanácsokkal” – tette hozzá.
_______________
A kutatásról
Az EY és a svájci St. Gallen Egyetem az 500 legnagyobb családi vállalat múködését és eredményeit vizsgáló kutatása (Family Business Index) bemutatja, hogyan reagáltak ezek a cégek a közelmúlt gazdasági kihívásaira.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarország felkerült a megújuló energia befektetések toplistájára
- Könnyebb és biztonságosabb lesz a vállalati korrupció bejelentése
- Védtelenül állnak a következő online betöréssel szemben a cégek
- Már a klímakockázatok elkerülésére készülnek a cégek
- Hagyományos ügyfélszolgálatot és átláthatóbb ajánlatokat igényelnek a vásárlók
- A munkavállalói élmény fokozásában az EY a világ első számú tanácsadója
- Zöldberuházások pótolhatják a válságban elveszett európai munkahelyeket
- Elismert pénzügyi szakértő csatlakozott az EY-hoz
- A jelenlegi helyzetben még nagyobb körültekintést követel a távmunka a vállalatoktól
- Mielőbb nyitniuk kell az alternatív foglalkoztatási formák felé a magyar vállalatoknak
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.