Mit takar az adatvezérelt marketing, és hogyan működik a gyakorlatban?
Gyakran hallani az adatvezérelt marketingről, de vajon mitől válik egy technika adatvezéreltté? A kulcs a látogatók viselkedésének mérésében, és annak üzleti szempontból történő elemzésében rejlik. Ez azonban még kevés. Tudj meg többet az A/B tesztelésről és szegmentációról!
Az adatvezérelt marketing eszköze
Segítségre lenne szükséged? Egy profi online marketing ügynökség révén szakértői csapat által történik hirdetéseid nyomonkövetése, és az A/B tesztelés. Például a 7Blog performance marketing szolgáltatásának keretein belül senior szakemberek által folyamatos mérés és optimalizáció zajlik.
Búcsút mondhatsz a pénzégető kampányoknak, és helyette jelentős versenyelőnyre tehetsz szert, miközben fejlődhet, és növekedhet vállalkozásod.
Maga az adatvezérelt működés a legtöbb folyamatnál alkalmazható a marketing tölcsér egészében, tehát már a hirdetéseknél jelentős a szerepe. Az adatvezérelt hirdetések alapvető technikájaként a szegmentációt tekinthetjük. Ez a piac szétdarabolásán alapul, ezután az egyes szegmensek vizsgálata következik, amelyből kiderül, melyik hogyan teljesít.
Ez nem újkeletű módszer, hiszen a multik már évtizedek óta felméréseket végeznek, hogy részletesebb képet kaphassanak annak tekintetében, hogy kik reagálnak jobban az üzenetekre. Persze a korszerű online marketing ennél sokrétűbb, és összetettebb megoldásokat, módszereket alkalmaz.
Közvélemény-kutatás vs. A/B tesztelés
A közvélemény-kutatás egy lassabb és költségesebb megoldás, ezért leginkább közép -és nagyvállalatok alkalmazzák. A másik baj vele, hogy ugyebár véleményt mér, az A/B tesztelés viszont viselkedést, ezáltal mélyebb piacismeretet biztosít.
A piac szempontjából beszélhetünk szegmentációról, a hirdetések, és a landing page-ek tekintetében viszont A/B tesztelésről. Ez esetben a hirdetés, vagy a landoló oldal két verziójának tesztelése zajlik. A közönség ugyanaz, és párhuzamosan futnak a tesztelendő variációk.
Ez lehetőséget teremt az éles környezetben történő tesztelésre, objektív módon. Így megtudható, hogy melyik variáció teljesít jobban, hogy aztán a teljes célcsoporton alkalmazható legyen.
Az A/B tesztelés módszere kiaknázható a hirdetési kreatívoknál, a landing oldalaknál, email kampányoknál egyaránt.
Az adatvezéreltség legfőbb előnye
Ez a módszertan lehetőséget nyújt arra, hogy a tények alapján végezzük az optimalizációt, ne pedig impulzusjellegű tevékenységekre fordítsuk az időt és energiát. Ehhez azonban adatok szükségesek. Egyedül így garantálhatók az egyre jobb eredmények.
A tesztek megkezdése előtt fontos a konkrét stratégia összeállítása, a tesztelés menetével kapcsolatban, illetve annak tekintetében, hogy mit várunk tőle. Mindenképp olyan területet érdemes javítani, ahol a teszt által valóban a legmagasabb profit nyerhető.
A legjobb út, ha igénybe vesszük egy profi ügynökség segítségét!
Kapcsolódó cikkek
- 300 százalékos a drágulás egyes marketingköltségeknél
- Még mindig a Facebook a legkedveltebb KKV-marketingeszköz
- Mikor éri meg az online marketing?
- Mik lesznek 2023 marketing trendjei?
- Magyarország az elsők között hirdethet a TikTokon
- Havi 15 milliárd videót pörgetnek át a magyarok a TikTok-on
- Netes csalások: nem csak a nagy hirdetőket kopasztják meg a hamis kattintások
- Európa legjobbjai között a Growww Digital
- A márkaépítés kulcselemévé vált a gamification
- Kiderült, mennyit keres egy marketinges
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.