Átadták a Joint Venture Szövetség díjait

forrás: Prím Online, 2023. február 6. 12:41

A több, mint 35 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség idén második alkalommal rendezte meg nagyszabású “Companies for the Future Award” gálaeseményét. Február 4-én, szombaton a Budapest Marriott Hotel báltermében a JVSZ négy kategóriában tüntette ki tagvállalatait. 

Dr. Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke köszöntőjében elmondta: a szövetség kiemelt feladata, hogy erős szakmai munkával támogassa tagvállalatai gazdasági életben betöltött fontos szerepét, és aktív érdekképviseleti tevékenységet lásson el szoros együttműködésben a mindenkori kormányzattal. Mindemellett a szervezet 10 szakmai fóruma, minden fontos gazdasági területet lefedve, aktívan dolgozik a Magyarországon működő kis-, közép- és nagyvállalatok versenyképességét támogatva a területért felelős minisztériumokkal. A folyamatos és lendületes fejlődés mellett a JVSZ egyedisége abban is rejlik, hogy több mint 80 aktív felsővezető vesz részt a szövetség szakmai munkájában. Az elnökség és az ügyvezetés őszintén hisz abban, hogy a szervezet támogatni tudja a hazai vezetők munkáját, és hosszú távon hozzájárulhatnak tagvállalataik sikeréhez. A „Companies for the Future Award” Gálát a tagvállalatok láthatóságának növelése céljából indították útjára, hagyományt teremtő évindító eseményként. Küldetésük minél több területen díjazni a JVSZ tagvállalatait, a jövőben még több pályázatot, még több díjat, még nagyobb láthatóságot terveznek.

 

Dr. Fábián Ágnes

 

A Szövetség a tavalyi évben életre hívott 2 fődíjjal tüntette ki ezúttal is példaértékű, a jövőnkre is pozitív hatást gyakorló közép- és nagyvállalatait. Az értékes kitüntetések további elismerést nyertek azáltal, hogy a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium is a Szövetség céljai mellé állt díjátadó támogatóként.

 

Nagy Márton az eseményen mondott beszédében kiemelte, hogy az iparpolitikát a vállalkozások határozzák meg, hiszen ők azok, akik igazán tudják és érzik, hogy mit, hogyan és milyen piacra érdemes termelni. Ezért véleményük, meglátásaik és igényeik kiemelten fontosak a kormányzatnak, ezek begyűjtése és megismerése érdekében széleskörű program indul. A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy idén kivédhetjük a recessziót, 1,5 százalékos növekedés várható, miközben az inflációt és a növekedést tekintve is inkább pozitív kockázatok látszanak, 2024-ben pedig repülőrajtot vehet a gazdaság. Felhívta a figyelmet, hogy elindult a nagyszabású, kedvező kamatokat kínáló Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, valamint bejelentette, hogy hamarosan a Kormány elé kerülhet egy új tőkeprogram, amely zöld befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd. A miniszter végül kiemelte az együttműködés fontosságát és gratulált a Joint Venture Szövetségnek, valamint a díjazott vállalkozásoknak.

 

A fődíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok: 

 

Nagyvállalati kategória:

I. helyezett: MAM-Hungária Kft.

II. helyezett: NI Hungary Kft.

III. helyezett: Praktiker Kft.

 

 

Középvállalati kategória:

I. helyezett: Pauker Holding Kft.

II. helyezett: Schiller Flotta Kft.

III. helyezett: Stádium Kft.

 

 

Idén továbbá 2 pályázati különdíj is átadásra került, a szervezet egy-egy nagyvállalat támogatásával díjazta a legkomplexebb ökoszisztémát építő cégeket – Best Ecosystem Builder Különdíj a Schneider Electric Hungária Zrt. támogatásával – és a legjobb vállalati tehetséggondozó programokat – Best Talent Program Különdíj a Henkel Magyarország támogatásával.

 

A különdíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok: 

 

Best Ecosystem Builder Díj:

I. helyezett: K&H Bank Zrt.

II. helyezett: Provident Pénzügyi Zrt.

III. helyezett: Körber Hungária Gépgyártó Kft.

 

 

Best Talent Program Díj:

I. helyezett: Hegymegi-Barakonyi és Fehérváry Baker&McKenzie Ügyvédi Iroda 

II. helyezett: BEKO Engineering Kft.

III. helyezett: MKB Bank Nyrt. 

 

 

A fődíjakat Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter, a különdíjakat Veres Zsolt, a Schneider Electric Hungária Zrt. országigazgatója, és dr. Fábián Ágnes a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, adták át. 

 

A fődíjak odaítélésének értékelési rendszere az OPTEN Informatikai Kft. szakmai támogatásával született meg. A zsűri olyan szempontokat vizsgált, mint a folyamatos növekedés, a stabilitás, a megbízhatóság, az etikus üzleti magatartás, a fenntarthatóság, a társadalmi hasznosság, a dolgozók megtartása, valamint a dolgozói elégedettség.

 

A szempontok mérőszámai alapján minden területet figyelembe véve mindkét fő kategóriában egy neves szakmai zsűri állította fel a végső sorrendet, míg a különdíjakra a tagvállalatok nyújthattak be pályázati anyagot.

 

A fődíjakat és a különdíjakat is elbíráló szakmai zsűri elnöke Czakó Borbála, stratégiai tanácsadó, korábbi londoni nagykövet, társelnöke Gulyás Tibor, a Technológiai és Ipari Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára. A szakmai zsűri tagjai: Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Jaksity György, a Concorde Zrt. alapító-tulajdonosa, Jendrolovics Máté, a GB Solutions vezérigazgatója, és Pistyur Veronika a Bridge Budapest alapítója és ügyvezetője.

 

A négy kategória első helyezettjei egy-egy Sipos Balázs Ferenczy-díjas üvegművész által tervezett díjat vehettek át, emellett a dobogós vállalatok mindegyike kitüntetésre került Varga Mihály pénzügyminiszter, a JVSZ társelnöke, Dr. Fábián Ágnes a JVSZ elnöke, valamint Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter aláírásával ellátott oklevéllel. 

 

A JVSZ elnöksége és ügyvezetése kategóriánként mindhárom dobogós vállalatot nyertesnek tekinti, hiszen a díj bírálati szempontjainak komplexitása mellett a második és harmadik helyezés is hatalmas presztízs értékkel bír. 

 

A rendezvény jótékonysági tombolasorsolásának kedvezményezettjei a Csodalámpa Alapítvány és a Kis Virtuózok Alapítvány lettek. A Gálán befolyt közel 850 000 Ft értékű teljes tombolabevétel a két alapítvány számára került felajánlásra.

 

A “Companies for the Future Award” idei díjátadó támogatói a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, a Henkel Magyarország Kft. és a Schneider Electric Hungária Zrt. 

 

Kiemelt támogató: K&H Bank

További támogatók: E.ON Hungária Zrt., MOL Nyrt., Peugeot Magyarország, Salesianer Miettex Magyarországi Kft. 

A díjátadó gála szakmai partnere az OPTEN Informatikai Kft.

Együttműködő partnerek: Budapest Marriott Hotel, Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Füstmentes.hu, Virtuózok Produkció

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05