Sok gyerek ül még késő este a tévé előtt

forrás: Prím Online, 2023. március 23. 09:56

A gyerekek médiafogyasztása – és ezen belül a tévénézés – fontos szerepet tölt be a jövő generációjának formálásában. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából 2022 őszén készült elemzésből kiderül: bár a tévé évről évre egyre kevesebb gyereket ért el egy átlagos napon, a nézett idő mégsem csökkent. Minden 18 év alatti korosztálynál megfigyelhető egyfajta specializálódás. A kutatás szerint a középiskolások tévéznek a legkevesebbet, az óvodás és kisiskolás korú gyerekek viszont naponta 3 óránál is hosszabb ideig ülnek a tévékészülék előtt.

Az NMHH megbízásából – a Nielsen Közönségmérés adatbázisa alapján – készült elemzés célja az volt, hogy részletesebben feltérképezze, a 2012 és 2021 közötti időszakban mikor, mennyi időt töltött a 18 év alatti korosztály tévénézéssel, és jellemzően egyedül vagy inkább társaságban ültek a képernyők előtt, és ilyenkor milyen műsorokat néztek. 

 

pexels.com

 

Általánosságban elmondható, hogy a 18 év alattiak lényegesen kevesebb időt töltenek a tévé képernyője előtt, mint a felnőtt korosztály. Ez egyfelől az élethelyzetükből adódhat, másfelől pedig az általuk fogyasztható tévés tartalmak köre is korlátozottabb. A gyerekek napi átlagos aránya a tévéközönségen belül 15-18 százalékkal csökkent az elmúlt 10 évben, aminek oka feltehetően a médiafogyasztási szokásaik megváltozása, hiszen megjelent az okostévé, valamint a tévéhez csatlakoztatható digitális eszközök, és maga az internet-hozzáférés is tovább terjedt. 

 

Meglepő az az adat, hogy este 10 órakor lényegében minden negyedik 4-7 éves gyerek még nézi a tévét, sőt még 23 órakor sem elhanyagolható a jelenlétük, miközben ebben az idősávban már igen sok csatornán 16, illetve 18 éven felülieknek ajánlott műsorokat sugároznak. A nézőszám a 8–12 évesek esetében 22 órakor is még 30 százalék volt, 23 órakor pedig a korcsoport tagjainak 14-16 százaléka ült még mindig a képernyők előtt.

 

 

A magányos tévénézésnél a rajzfilmek dominálnak

 

2021-re a 4-7 éves gyerekek műsorfogyasztásának legnagyobb részét – közel a felét – a rajzfilmek tették ki, a „magányos” tévénézésnél még inkább ez dominál. A 2-3. helyen stabilan a sorozatok és a vígjátékok álltak. A 8–12 évesek körében az általános szórakoztató csatornák a fiatalabbakhoz képest nagyobb arányt képviseltek a tévénézési időből, illetve ennél a korosztálynál már megjelenik a sport iránti érdeklődés is.

 

A 13–17 éves korosztály műsorfogyasztásának mintegy negyedét a sorozatokra fordította, de az animációk is egyre nagyobb arányt képviseltek. Szintén népszerűek a különböző vígjátékok és szórakoztató műsorok (vetélkedő, reality) is, különösen a társas tévézésnél. Összességében a műsorfogyasztás ebben a korosztályban már jóval sokszínűbb, vegyesebb, az egyes tematikák nagyobb figyelmet kaptak a kisebb gyerekekhez képest.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36