Kutatás: rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 27. 16:55

Bár a gazdasági visszaesés jelei szinte az élet minden területén érzékelhetőek, a cégek nem az éves IT költségvetésük terhére próbálnak meg lefaragni a működésük költségeiből, csupán optimalizálják azt, ez derül ki a ServerElite átfogó kutatásából. A felmérés eredményei szerint a nagyobb felhasználók jelentősebb mértékben próbálják kiszervezni a feladatokat, míg a közepes vállalkozások inkább választják a dobozos termékeket. Az IT eszközök tekintetében még komolyabb költségcsökkentés rajzolódik ki, a legtöbben a használt szerverek beszerzésében látják a hosszú távú megoldást.

Közel 800 hazai cégvezető, IT szakember és rendszergazda vett részt a ServerElite legújabb kutatásában, melyben arra is keresték a választ, hogy az elmúlt évekhez képest hogyan változott a cégek IT költségvetése, illetve hogyan próbálnak a cégek optimalizálni ezen költségeiken.

 

Az eredmények azt mutatják, hogy a cégek harmadánál ugyanazzal a költségvetéssel próbálják megoldani az idei évet, mint a tavalyit, de a megkérdezettek fele úgy válaszolt, hogy növelte az IT költségekre szánt keretet, és mindössze minden negyedik válaszadó volt kénytelen csökkenteni az ilyen jellegű kiadásain.

 

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt. Az informatikát közepes mértékben használó vállalkozások több mint 80 százalékánál jellemzően nem változott ugyanakkor a keret, amit azzal indokoltak, hogy a kevesebb eszköz esetén hatékony megoldást nyújt a meglévő eszközpark karbantartása, a garanciahosszabbítás, illetve a használt eszközök beszerzése. A kis mértékben IT-t használó cégeknél ugyanakkor ez már nem alternatíva, ők azok, akik a leginkább növelték az ilyen irányú költségeiket.

 

 

Mégis hogyan lehet hatékonyabban költeni az IT-re?

 

A 15 éves tapasztalattal rendelkező ServerElite kutatásában résztvevők több mint fele szerint az IT költségeken nem lehet spórolni, ezért meg sem próbálják azt – tévesen.

 

Akik mégis megpróbálkoznak ezzel, azok a trendekhez igazodva egyre nagyobb arányban alkalmaznak egyedi termékek helyett kész, dobozos termékeket, illetve a megkérdezettek több mint 10 százaléka próbálja részbeni vagy teljes kiszervezéssel megoldani az IT feladatokat.

 

Az eredményekből az is kitűnik, hogy minél nagyobb mértékben használ egy cég IT eszközöket, annál inkább próbálja meg kiszervezni azokat és annál kevésbé felelnek meg számára a dobozos megoldások, míg a másik oldalon a közepes felhasználók inkább preferálják a dobozos megoldáoksat, és kevésbé a kiszervezést, ami esetükben lehetséges, hogy magasabb költséget jelentene.

 

Az IT eszközök költségei esetében is érdekes statisztikákat hozott a felmérés. A legtöbben a használt, de megfelelő minőségű eszközök beszerzésében látja a megoldás, még jelentős hányadot képviselnek azok is, akik szeretnének jobban odafigyelni meglévő eszközeikre és megfelelő karbantartással, valamint ha van rá lehetőség, akkor garanciahosszabbítással próbálják növelni az élettartamukat.

 

A ServerElite a felhasználói igényekhez igazodva emiatt mint nap azon dolgozik, hogy a hazai használt szerver piacot közelebb hozza a vásárlóihoz és a vásárlás ne nyűg, hanem egy racionális alternatíva legyen akár mikró-, kis és középvállalkozásoknak vagy akár a multinacionális cégek számára is.

 

Képek: Pixabay/ServerElite

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36