Miénk a döntés a világ sakktábláján: ilyen volt Polgár Judit 9. Világsakkfesztiválja

forrás: Prím Online, 2023. október 18. 09:58

Egy egész hétvégét szentelt a Morgan Stanley által támogatott 9. Világsakkfesztivál annak, hogy feltárjuk, hogyan hozhatunk az életben jó döntéseket a sakk segítségével. A kiemelkedő előadók, a világhírű sakkinfluenszerek, sakkolimpikonok és nagymesterek mellett idén a közönség is döntő szerepet játszott a helyszíni és online események alakulásában. A nemzetközi sakkünnepen a két nap alatt a helyszínen és online több mint 350 ezren voltak kíváncsiak többek között arra, hogyan képes a sakk és a mesterséges intelligencia megreformálni az oktatást.

Az idei fesztivál központi témája a döntéshozatal volt, Polgár Judit, a fesztivál alapítója így nyilatkozott róla: “Úgy gondolom, hogy a mai világban különösen fontos, hogy tisztában legyünk a döntéseink következményeivel. A témaválasztásnál szerettem volna, ha az emberek kicsit elgondolkodnak azon, hogy mikor és hogyan születik meg egy döntés a legapróbbtól a legsúlyosabbig, vagy hogy ha már meghoztuk, mennyire módosítható. A sakkal ezt a folyamatot tudjuk gyakorolni és fejleszteni, így a játék közben az emberben kialakul egyfajta rugalmasság, és ösztönössé válik, hogy gyorsan kiutat találjon az eltérő élethelyzetekből. A mai világban a lét és a túlélés a tét, aminek alapfeltétele a folyamatos újragondolás és újratervezés. A döntéseinkben ez a fajta rugalmas gondolkodásmód kulcsszerepet játszik.”

 

 

A sakk és a mesterséges intelligencia szerepe a jövő képességeinek elsajátításában

 

Október 15-én, a fesztivál másnapján online tartották a nemzetközi sakk-oktatási csúcstalálkozót (Educational Chess Summit), ahol többek közt Shameed Sait mesterséges intelligencia szakértő és dr. Barry Hymer, a Cumbriai Egyetem Pszichológia az Oktatásban professzora beszél ta sakk és a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint egyéb innovatív fejlesztő módszerekről. A csúcstalálkozóra összesen hat kontinensről érkeztek előadók. “A mesterséges intelligencia által vezérelt sakkjátszmákon keresztül a gyermekek több lehetséges kimenetellel is találkozhatnak a játék során, így könnyebben megtanulhatják és gyakorolhatják, hogy az egyes döntéseknek milyen következményei és hatásai vannak. A MI a sakk segítségével megtanítja a gyermekeket a rugalmas gondolkodásra és a 21. század kulcsképességeinek az elsajátítására” – derült ki a mesterséges intelligencia szakértő előadásából. 

 

„A Morgan Stanley nemcsak a Világsakkfesztivált támogatja, hanem az oktatás iránti elkötelezettségben is osztozik Polgár Judittal – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – Számos oktatási programot támogatunk főleg a STEM (természettudományos, informatikai, műszaki, matematikai) területeken, ezen belül kiemelt célunk, hogy minél több fiatal nő bontakoztathassa ki a tehetségét ezekben a szakmákban. Jó példa erre a Nők a Tudományban Egyesülettel közösen szervezett Smartiz, középiskolás lányoknak szánt matematikai és programozási foglalkozássorozatunk. Büszkék vagyunk arra is, hogy a Fesztivál során önkéntes munkatársaink – természetesen a sakkozás mellett – több tucat érdeklődő gyereket avattak be robotprogramozás rejtelmeibe is.”

 

 

Polgár Judit vs. 76 000 sakkozó

 

Rendhagyó hibrid sakkszimultánnak lehettek szemtanúi, akik ellátogattak szombaton a Nemzeti Galériába, ahol Polgár Judit 29 kiválasztott játékos, valamint Tania Sachdev indiai bajnok, sakkolimpiai bronzérmes, influenszer és Alessia Santeramo olasz bajnok, sakkolimpikon, streamer és az ő közösségük ellen játszott. A döntéshozatal itt is nagy szerepet játszott, mivel az influenszerek a saját követőiket kérdezték, hogy mi legyen Judit ellen a következő lépés.

 

A szervezők a fesztivál második napjára egy különleges világpremiert tartogattak. Több mint 200 ezren követték vasárnap a rendhagyó e-sport eseményt, a sakktriatlont, ahol négy vegyes csapat három versenyszámban mérte össze tudását. A sakkolimpikon párosok (Karácsonyi Gellért & Dana Reizniece-Ozola, Alessia Santeramo & David Howell, Gaál Zsóka & Berkes Ferenc, Miguel Illescas & Olga Alexandrova) formabontó vetélkedőjét végül a Mighty Fox csapata nyerte Gaál Zsókával és Berkes Ferenccel.

 

 

“Hatalmas változásokat tudunk elérni az életben – vezető pozícióban ráadásul társadalmi és világszinten is –, ha képesek vagyunk átlátni a döntéseink következményeit, és alkalmazkodni tudunk az új helyzetekhez. Úgy gondolom, hogy nyitottnak kell lennünk a világra, a változásokra, és ezt érdemes megtanítani a gyerekeknek is. Célunk, hogy a sakkon keresztül, az idén 10 éves Sakkpalota programmal a jövő kihívásaira készítsük fel a gyermekeket, hogy felnőtt korukra a lehető legjobb döntéseket hozzák. Reméljük, hogy az idei Világsakkfesztivállal nem csak a játék szeretetét, de valahol a jó döntéseink receptjét is tovább tudtuk adni a látogatóknak” – mondta Polgár Judit. 

 

Fotók: Polgár Judit Sakk Alapítvány/Erdősi Tibor, Stiller Ákos

 

A fesztivál összefoglaló videója:

 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36