Történelmet írtak a Corvinus hallgatói New Yorkban

forrás: Prím Online, 2023. november 19. 15:21

Első helyezést értek el a Corvinus hallgatói az egyik legrangosabb nemzetközi esetversenyen, amelyet a Cornell Egyetem rendezett meg november elején. A verseny hétéves történetében először nyert európai csapat.

A világ 127 csapata, 49 legjobb egyeteme és csaknem 600 MBA- és mesterszakos hallgatója között küzdött sikeresen a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói csapata a Cornell Egyetem Emerging Markets Institute idei nemzetközi esetversenyén. A november 3-ai döntőbe egyetlen európaiként kerültek be a Corvinus hallgatói, két amerikai és két indai csapat mellett, utóbbiak a Cornell és a Tufts Egyetem, valamint a Delhi Egyetem és az IIM-Indore üzleti iskola képviseletében. A corvinusos csapat így a verseny hétéves történelmében első európai csapatként nyerte meg a nemzetközi esetversenyt. A győzelem mellé 6 ezer dollár nyeremény is járt. A Corvinus csapatának tagjai a Vezetés és szervezés mesterszak végzős hallgatói voltak: Hadházy Adél, Horváth Luca, Józsa Tamás és Keményfi Gergely. Esetmegoldásukat hibrid csapatösszeállításban (ketten online és ketten személyesen a Cornell egyetem New York-i Tech Campusán) mutatták be.

 

 

A nemzetközileg mérvadó, QS világranglistában a 13. helyet elfoglaló Cornell egyetem versenykiírásában a résztvevő csapatoknak a brazil félvezetőipar állami vállalata számára kellett stratégiai és működésfejlesztési megoldást adniuk. A magyar csapat a javaslatában globális geopolitikai, regionális és vállalatspecifikus tényezőket figyelembe véve azt javasolta a vállalatnak, hogy – költségcsökkentések mellett – külső forrásból csatornázzon be tudást gyártókapacitásokért cserébe. A friss és folyamatosan bővülő tudás ugyanis lehetővé teszi, hogy a cég megkezdje a kutatást és fejlesztést. A vállalat ezáltal vertikálisan bővítheti értékteremtő tevékenységét, mely javítja a termékei versenyképességét a globális piacon.

 

Keményfi Gergely, a csapat egyik tagja szerint azért nyerhetett az ő megoldásuk, mert hónapokon keresztül készültek a versenyzésre, számos iparágat kellett pusztán néhány nap alatt átlátniuk. Mindenki rendkívül motivált volt a csapatból, az együttműködésüket a folyamatos kooperáció, a kíváncsi kutatás és a kreatív ötletek kiaknázása jellemezte.

 

 

„Nagyon büszke a vagyok a hallgatókra, fantasztikus eredményt értek el és ismét bizonyították a Corvinuson megszerezhető tudás nemzetközi versenyképességét” – mondta Felsmann Balázs, a csapat mentora, a Corvinus docense. Hozzátette: „Az üzleti esetoldás mind az alapszakos, mind a mesterszakos programjainkban hangsúlyos szerepet kap, a hallgatók számára ezeket külön tantárgycsoportok fogják össze. Öröm volt látni, hogy a csapatunk tagjai milyen kiválóan ötvözték megoldásukban a képzésünkön elsajátított elméleti és gyakorlati ismereteket.”

Kulcsszavak: Corvinus Egyetem

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36