Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program
A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.
A Magyar Telekom és az Informatikai és Könyvtári Szövetség közötti, Netrevalók program országos kiterjesztéséről szóló együttműködés bejelentő eseményére a 25. Internet Fiesta Pro Zárókonferenciáján március 27-én került sor.
A Fővárosi Szabó Ervin könyvtárral együttműködésben indult program idén március végétől új mérföldkőhöz érkezett – a fővároson kívül országszerte további 44 város könyvtára csatlakozik a kezdeményezéshez, így Budapesten 27, vidéken pedig további 48 könyvtárban lesznek elérhetők az ingyenes foglalkozások, fix időpontban, minden hónap 2. szerdáján.
Az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel partnerségben országosan már több mint 500 középiskola diákjai kapcsolódhatnak be a programba, hogy az iskolai közösségi szolgálat keretében személyre szabottan, saját tudásszint és érdeklődés alapján ismertessék meg az időseket olyan digitális megoldásokkal, amelyek a mindennapi életük során valós segítséget nyújthatnak számukra.
A Netrevalók program a generációk közötti személyes kapcsolatra épít. Az idősek személyre szabott oktatást kapnak középiskolásoktól, az előadások alatt a saját eszközeiket használva a tudásszintjüknek megfelelően, a számukra fontos információkhoz jutnak hozzá, a saját tempójukban, van lehetőség ismétlésre, gyakorlásra. A fiatalok pedig hasznos közösségi munkát végezhetnek, azonnali sikerélményhez jutnak, miközben fontos ún. soft skillekre tehetnek szert, fejlődik a kommunikációs- és problémamegoldó képességük, empátiát, elfogadást és türelmet tanulnak.
Az együttműködés során a könyvtárak biztosítják a helyszínt és a kapcsolatot az iskolákkal, igazolják a közösségi szolgálatot a diákoknak, a Telekom pedig a program koordinációját, kommunikációját, az ehhez kapcsolódó online felületek és a diákoknak szánt felkészítő anyagok elkészítését vállalja. Továbbá a vállalat az eseményen bejelentette, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében.
A Magyar Telekom, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség közös célja, hogy kezdeményezéseivel, szolgáltatásaival és programjaival segítse a digitális írástudás elsajátítását és fejlesztését, a digitális kultúra megismerését.
Különösen fontosnak tartják, hogy a digitális ismeretekkel kevésbé rendelkező társadalmi csoportok, így például az idősebbek is megismerjék és hozzáférjenek a technológia nyújtotta lehetőségekhez. Ehhez azonban sokuknak támogatásra és útmutatásra van szüksége, és kézenfekvő, hogy ezt a segítséget a fiataloktól kapják meg, akik otthonosan mozognak ezen a terepen.
„Küldetésünknek tekintjük a magyar társadalom digitális fejlesztését és azt, hogy megmutassuk, miként lehet a technológiát úgy használni, hogy az embereket előre vigye és a hétköznapokat segítse. A mostani megállapodással egy olyan országos programot hozunk létre, amely az eszközhasználaton túl útmutatást és valódi segítséget nyújt az idősebbeknek, miközben a meglévő digitális és generációs szakadékot is igyekszik áthidalni. Örömmel fogadtuk, hogy nem csak Budapesten nyitottak a kezdeményezésre és számítunk rá, hogy a későbbiekben további települések és könyvtárak is csatlakozni fognak a Netrevalók programhoz.” – mondta el Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
„Az Informatikai és Könyvtári Szövetség számára fontos az olyan partneri együttműködések kialakítása, amely segíti a tagkönyvtárak szolgáltatásainak bővítését, a társadalmi felelősségvállalás és az információkhoz való hozzáférés minél szélesebb körben való terjesztését, és a generációk kapcsolatának erősítését.” – emelte ki Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke
Az ünnepélyes aláírást követően Bereczki Enikő generációkutató Generációk együttműködése címmel tartott előadást: „Fontos megismernünk a generációs különbségeket, amikor több generáció is egyszerre él a társadalomban, hogyan befolyásol mindez minket, tudatosítani a generációk kapcsolódásának fontosságát és elsajátítani azokat a kulcsfontosságú stratégiákat, amelyek segítenek ezeket az akadályokat leküzdeni és eredményesebben együttműködni a sokszínű családi, munkahelyi és társadalmi környezetben.”
A Netrevalók program foglalkozásaira a www.helloszulo.hu/netrevalok oldalon keresztül regisztrációt követően a diákok és az idősek is online jelentkezhetnek.
Kapcsolódó cikkek
- Szoboszlai Dominikkel tuningol a Magyar Telekom
- A Magyar Telekom együttműködést jelentett be a Netflix-szel
- WI-FI 6E: A jövő hálózata már elérhető a Magyar Telekomnál
- Közösségi térként és podcast szobaként is működő Telekom üzlet nyílt
- Átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen
- A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei
- Digitális tuning 14-99+ éves korig
- Hogy vallana szerelmet a TikTokon Rómeó? A Telekom Kraft AI Bajnokságán akár ez is kiderülhet
- Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom
- A Magyar Telekom jóváírja Izraelben tartózkodó ügyfelei roaming díját
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban
Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.