Európa úttörő technológiáit mutatták be Budapesten
November 28-án, a budapesti Millenáris Parkban rendezték meg az EIT Jumpstarter startup-versenyének döntőjét. Az Európai Unió által támogatott, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által létrehozott, feltörekvő vállalkozásoknak szervezett tehetségkutató program idei etapja is segít abban, hogy a fiatal innovátorok versenyképes üzleti tevékenységet építsenek ötleteikből. A versenyen 21 ország 49 csapata mérte össze innovációját, a kilenc kategória győztesei közt pedig 150 ezer euró értékű jutalmat osztottak ki – két magyar csapat is az élvonalban végzett.
Két magyar csapat is helyet kapott a 2024-es EIT Jumpstarter versenyének döntőjében, ahol bemutathatták újító ötleteiket. A Gyártás kategóriában a VeridianIQ a kockázatfigyelés és -kezelés automatizálásával segíti a vállalkozásokat ESG-stratégiájuk fejlesztésében, míg a Városi Közlekedés kategória versenyzője, az ARport egy beltéri navigációs alkalmazás segítségével támogatja az embereket abban, hogy eligazodjanak a legnagyobb köztereken, vasútállomásokon, repülőtereken és közlekedési csomópontokon a kiterjesztett valóság (AR) segítségével. Mindkét kezdeményezés a kategóriájának dobogóján, egészen pontosan 2. helyén végzett, így támogatást kaptak a szervezőktől ötleteik fejlesztésére.
Az EIT Jumpstarter döntője egy napra esett az EIT konferenciájával is, amelyet a startup-versenyt követően tartottak meg az EIT regionális innovációs programjának tizedik évfordulója alkalmából „Az innováció következő évtizede Európa jövőjéért” címmel.
„A nem nyugati országokban az EIT Jumpstarterhez hasonló programokon keresztül létrehozott startupok száma évről évre növekszik, a korábbi évek eseményeiről számos vállalkozás már több milliós értékelést ért el. Ez különösen fontos a közép-, kelet- és dél-európai régiók számára, ahol az induló vállalkozások új munkahelyeket teremtenek, új készségeket hoznak, és ösztönzik a vállalkozói szellemet a régióban” – mondta Piotr Boulange az EIT Jumpstarter program képviseletében. „Mivel minden egyes, a programba befektetett euró 30 eurót generál külső finanszírozásban az újonnan létrehozott startupoknak, kijelenthetjük, hogy az EIT Jumpstarter valóban ugródeszkaként szolgál a tehetséges alapítók számára.”
A hét hónapos program során a résztvevők meghatározták a legjobb üzleti modellt innovatív, tudományos alapokon nyugvó ötleteik számára, mely alapján létrehozhatják versenyképes startupjaikat. A 600 jelentkezőből mindössze 180 innovátort válogattak be a képzésbe, és a legjobb 49 csapat mérkőzhetett meg élőben Budapesten. A versenyzők nyolc kategóriában mutathatták be üzleti tervüket a szakmai zsűriknek. Minden egyes kategóriában – az élelmiszertől az energiáig – három helyezettet választottak ki, akik összesen 150 ezer eurónyi pénzdíjban részesültek. A korábbi évek legsikeresebb résztvevői is beszámolhattak a program óta elért fejlődésükről, és még meg is mérkőzhettek a kilencedik, speciális kategóriában.
Az EIT Jumpstarter 2025-ös programja januárban veszi kezdetét, azonban már most megnyitották az előregisztrációt. Jövőre előreláthatólag még több támogatásban részesülnek a nyugat-balkáni országok és az ukrán tehetségek, valamint egy új díjjal ismerik majd el a legjobb új alapítású startupot a mediterrán térségből és az Európai Unió legkülső régióiból.
2017 óta az EIT Jumpstarter 1180 résztvevőt képzett ki, 124 új startup megalapítását eredményezte, és 2100 új munkahely létrehozásához járult hozzá. A több mint 22 ország és régió számára elérhető és a program által felkarolt vállalkozások összesen 150 millió eurónyi befektetést vonzottak. Ezek az induló vállalkozások eddig együttesen 150 millió euró külső befektetést vonzottak. Az EIT Jumpstarter több mint 22 ország és régió előtt nyitott az egészségügy, az élelmiszer, az energia, a gyártás, a nyersanyagok, városi mobilitás, vagy a kultúra és a kreativitás területén érkező új ötletekre és vállalkozásokra.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) erősíti Európa innovációs képességét azáltal, hogy megoldásokat kínál a sürgető globális kihívásokra, és a vállalkozó tehetségeket is támogatja a fenntartható növekedés és a szakképzett munkahelyek megteremtése érdekében szerte a kontinensen. Az EIT uniós kezdeményezés, és szerves része a Horizont Európa, az Európai Unió kutatási és innovációs (K+I) keretprogramjának.
Az EIT Jumpstarter nyerteseinek névsora:
EIT Élelmiszer
Győztes: NEAMO (Lettország)
Befutók: MultiBioCrop (Görögország); Bestran (Spanyolország)
EIT Egészségügy
Győztes: BIOCHIP-PATHFINDER (Portugália)
Befutók: WellscanPro (Koszovó); NexThera Tech (Portugália)
EIT Energia
Győztes: StoreNow (Portugália)
Befutók: Deltasort (Horvátország); Rehemp (Szerbia)
EIT Gyártás
Győztes: Yapar3D (Törökország)
Befutók: VeridianIQ (Magyarország); Melt3D (Szlovákia)
EIT Post-Jumpstarter
Győztes: Lightly (Csehország)
EIT Nyersanyagok
Győztes: Total Energy (Horvátország)
Befutók: Bristlechem (Spanyolország); UnconventionalLithium (Ukrajna)
EIT Városi Mobilitás
Győztes: Urbix Hub (Bulgária)
Befutók: ARport (Magyarország); Wyvernn (Olaszország)
Új Európai Bauhaus
Győztes: POWAR STEAM (Spanyolország)
Befutók: RevAlve (Észtország); UrbanGeoWonders (Ukrajna)
Ukrajna újjáépítése
Győztes: Drone NonDestructiveTesting (Ukrajna)
Befutók: AgRe (Ukrajna); CathodMiner (Ukrajna)
Nyugat-Balkán különdíj
Győztes: WellscanPro (Koszovó)
Kapcsolódó cikkek
- Budapesten válthatják valóra álmaikat a leginnovatívabb startupok
- Összefog a régiós IT ökoszisztéma
- Országos döntő: jól szerepeltek a Széchenyi István Egyetem döntős startupcsapatai
- Van élet 1 millió dollár alatt – újraformálódik a startup piac
- Ismét várja korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését az OXO csoport
- Eurómilliókból pörgetnék fel a hazai startupokat
- A Samsung minden eddiginél több C-Lab startupot mutat be a CES-en
- A Startup Világbajnokság budapesti győztesei
- 1 millió dolláros startup verseny újra Budapesten
- 6 nehézség, amivel minden startup találkozhat befektetők keresése közben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi-egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött.
Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban
Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.
Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között
A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.* A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.
A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek
Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.
Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata
Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.