Fogyatékosok a weben

Korszakváltó eszköz lehet

Ligeti György, 2001. október 21. 13:02
A fogyatékosság társadalmi probléma, azaz mindannyiunk problémája. Amennyiben a fogyatékosságot csupán egészségügyi kérdésnek tekintjük, az erőfeszítés az érintett ember testi és szellemi állapotának megváltoztatására irányul, ha devianciaként nézzük, akkor kezelése során csak a "normaszerű" és az attól eltérő csoportok zavartalan együttélésének megvalósításán fáradozunk. Ha a fogyatékosságot társadalmi és emberi jogi kérdésként fogjuk fel, akkor arra koncentrálunk, miként korlátozza a fizikai és a szociális környezet e csoportok és egyének életét.
Az internet a fogyatékosokkal való törődés és a róluk kialakult felfogás terén korszakváltó eszköz lehet. Közel sem arról van szó - bár talán a legfontosabb dolog -, hogy a különböző fogyatékkal élő csoportok és azok tagjai (mozgássérültek, nagyothallók, gyengén látók, értelmi fogyatékosok) hírt adhatnak magukról, hanem arról is, hogy ezen a kommunikációs csatornán keresztül munkát, napi elfoglaltságot és nem utolsósorban társat találhatnak maguknak ezek az emberek.

MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) hivatalos honlapját (web.matavnet.hu/meosz) az Opel támogatja, amely tény nemcsak készpénzre fordítható segítség, hanem gesztusértékű tett annyiban, amennyiben felhívja a cégvilág más szereplőinek figyelmét arra, hogy a társadalmi problémák megoldásában a piaci szférának is részt kell vállalnia. A szövetség mint érdekvédelmi szervezet igyekszik górcső alá venni mindent, ami érinti a mozgássérült embereket. Az új levelezőlistájukra való feliratkozás bárki számára lehetséges, címe: meosz@yahoogroups.com. A szervezet saját weboldaláról így ír: "igyekszünk aktuálisak lenni, hogy mindazok, akik az interneten csatlakoznak szövetségünkhöz, megtaláljanak minden információt, amire csak szükségük van. Na persze, mi is emberek vagyunk, tehát ha úgy érzi, kimaradt valami, írjon bátran, és mondja el a véleményét! (meosz@matavnet.hu)"

Mindennap este 6 óra után elérhető a #sérültek chatcsatorna. A csatorna az Origóról és más IRC-programokkal (Mirc, Pirch stb.) érhető el. A használat nagyon egyszerű, csak meg kell keresni az oldal felső részén a Társalgót. Ezután a négykérdéses kérdőívet kell kitölteni, értelemszerűen. A csevegőszobában nemcsak sérültek, hanem épek is beszélgethetnek. A chatroom kitalálója, Kanyó János szerint nem a folytonos panaszkodás a cél, hanem egy jó hangulatú közösség kialakítása, amelynek tagjai jól érzik magukat egymással.

Nagyothallók 2001

Ahogyan a világtalanok számára esély az internet, úgy a hallássérültek is számos lehetőséghez jutnak általa: így például egy egyszerű webkamera (és az internet kábelei) segítségével földrészeken át telefonálhatnak, feltéve persze, ha ismerik a jelelést, vagyis a siketnémák jelrendszerét.

A nagyothallók honlapja (www.extra.hu/nagyothallok) igen egyszerű kinézetű és szerkezetű tartalomjegyzéke egy kincsesbányát rejt. Megtudhatjuk belőle, hogy Németországban létezik külön nagyothalló-magazin: innen néhány cikk fordítását közli a lap. A weboldal orvosi kérdésekről, hallókészülékes betegek tapasztalatairól, nem utolsósorban a betegek jogairól ír. Ezen a helyen tudtam meg, hogy létezik tankönyv a szájról olvasásról, amely teljes terjedelmében megtalálható itt. (Számomra rendkívül izgalmas volt az, hogy léteznek úgynevezett homonimák, azaz olyan szavak, amelyek "leolvasási képe" azonos. Ilyen a papa-baba-mama, a vaj-faj, a néma-téma. "Ilyenkor a helyzet ad felvilágosítást - írja a tankönyv -, vagy a mondatban rejlő értelem biztosan eligazít. Aki a bölcsőben alszik, az biztosan nem a papa, hanem a baba. A kenyérre biztosan a vaj kerül, és aki nem beszél, az nem téma, hanem néma.") Fontos, hogy az oldalon olvashatunk a megelőzésről is. (Szomorú volt számomra, hogy a hangos zene, a cigaretta és a koffein növeli a nagyothallás valószínűségét.)

Vakok oldalai

Ronda, de tanulságos a www.freeweb.hu/vakok/index.html címen található "Vakok oldalai". A fogyatékosok mozgalma, amelyet az esélyegyenlőség vagy más néven az önrendelkező önálló élet mozgalmának is neveznek, az Egyesült Államokból indult útjára a 60-as években. Akkoriban több sérült egyetemista is tiltakozott a miatt, hogy számukra megalázó módon nővérszállón kellett lakniuk, pusztán azért, mert kollégiumuk nem volt akadálymentes, és nem tudtak bemenni. Ebben a helyzetben nem maradt más hátra, mint tüntetni és demonstrációkat szervezni, hogy a sérült embereknek is biztosítsák ugyanazokat a jogokat, amelyek az egészségeseket megilletik. Egyetemi társaik melléjük álltak, így sikerült elérni céljukat. Ha a fenti helyzetet az internetre vonatkoztatnánk, akkor azonnal megkezdhetnénk a tüntetést azért, hogy az egyre többek által elérhető vasúti menetrend, tudakozó, jogvédelmi e-mail kapcsolat például a világtalan emberek számára is valósággá váljék, azaz készüljenek olyan weboldalak, amelyek valamiféle hangalámondást is magukban foglalnak.

A fent említett honlap tartalmaz néhány hasznos letölthető programot e speciális olvasóközönség számára. Megtalálható itt az Ecofax 2.12, beszélő faxprogram, illetve egy karakteres böngésző (LYNX) sok hasznos funkcióval.

Hálót!

"A fogyatékosok célja már Magyarországon is az új típusú, önálló életvitel kialakítása. A személyi segítő szolgálatok, az Önálló Életvitel Központok megalakulásával létrejöhet egy olyan minőségi változás, amely mindenki számára elérhetővé teszi az alapvető jogokat. A sérültek nem különbözni akarnak, inkább bekapcsolódni a társadalom és a gazdaság vérkeringésébe, dolgozni, élni saját életüket. Nem a halat kérik, hanem a hálót a halászathoz. A fogyatékosok érdekvédelmi szervezetei pedig már azért harcolnak, hogy adózzanak, és hozzájárulhassanak a közterhekhez, aminek alapján joggal várhatnak el bizonyos hátránykompenzációs szolgáltatásokat az államtól" - írja Horváth László, a MEOSZ online magazinjának szerkesztője.

A fogyatékosság nem biológiai, hanem társadalmi hátrány. Az utcán való normális közlekedéstől való megfosztottság (gondoljunk csak a szerencsétlenül elhelyezett postaládákra és a járdán parkoló autókra), a város használatának korlátozottsága (jussanak eszünkbe a földalatti vasutak, a magas lépcsővel ellátott buszok, az elérhetetlen telefonfülkék), a társadalmi életben való teljes értékű (és jogú!) részvételtől való megfosztottság. A mindannyiunk által látogatott és épített világháló váljék e társadalmi hátrány megszüntetésének zászlóshajójává!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint "a világ népességének 10 százaléka szenved valamilyen fogyatékosságban. A különböző fejlettségű országokban arányuk jelentősen eltér, a szegénységgel vagy háborúval sújtott országokban ez a szám nagyobb, míg másutt kisebb." (Kováts András - Tausz Katalin: Gyorsjelentés a fogyatékos emberek helyzetéről. Szociális Szakmai Szövetség, Budapest, 1997) A Központi Statisztikai Hivatal és a MEOSZ kérdőíves adatfelvételei alapján mintegy 500 000-re tehető a fogyatékos emberek száma hazánkban, a családtagokat is beleszámítva 1 millió körül lehet az érintettek száma. Bár a Magyar Köztársaság Alkotmánya kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van az emberi méltósághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz, a gyakorlatban még bőven van tennivalója társadalmunknak e jogok érvényesítése terén.

Kulcsszavak: egészségügy website

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32