MS: ha nincs per, 1 milliárd dollár az iskoláknak - Red Hat-ellenajánlat

Tóth Kristóf, 2001. november 21. 22:55
A Microsoft trösztellenes peres ügyei csak nem akarnak véget érni, mindig van valamilyen újabb fejlemény. A cég peres ügyeivel az elmúlt időkben számtalan bírói és egyéb testület foglalkozott, és születtek már a Microsoft számára kedvező és kedvezőtlen ítéletek is. Nem is olyan régen a szoftveróriásnak sikerült megegyeznie az amerikai igazságügyi minisztériummal, miután a Microsoft győztesnek érezte magát, később azonban kiderült, hogy az említett megállapodás nem biztos, hogy felér egy győzelemmel, ugyanis a Microsofttal pereskedő amerikai államok némelyike kötötte az ebet a karóhoz.
A Microsoft természetesen továbbra sem adja fel a dolgot, és mielőbb szeretne peren kívüli egyezséget elérni abban a több mint száz peres ügyben, melyet az 1890-es trösztellenes Sherman-törvény értelmében foganatosítottak a cég ellen. Az óriáscég vezetői most azt találták ki, hogy azzal próbálják meglágyítani a felperesek szívét, hogy amennyiben elejtik a cég ellen felhozott vádakat, akkor a Microsoft mintegy 1 milliárd dollár értékű szoftvert és szolgáltatást nyújt az amerikai iskolákban tanuló gyermekeknek. Azt persze jelenleg még senki sem meri megjósolni, hogy mi lesz az ügyből, hiszen a Microsoft ötletét többek közt még a baltimore-i szövetségi bíróságnak is el kell fogadnia, ráadásul sokan azon félelmüknek adtak hangot, hogy amennyiben a Microsoftnak engedélyeznék az adományozási ügyletet, a cég kétszeresen is jól járna, hiszen egyrészt elejtenék az ellene felhozott vádakat, másrészt pedig a Microsoft minden eddiginél komolyabb erőkkel lenne jelen az amerikai iskolákban.

"A Microsofttal sikerült egy olyan egyezséget kötnünk, melynek értelmében az amerikai iskolák nagy értékű szoftverekhez juthatnak, és úgy gondolom, ezzel mindeki jól járna. Most már csak az van hátra, hogy a tervezetet beterjesszük a bíróság elé, melyet aztán remélhetőleg el is fogad majd a bírói testület" - nyilatkozta Michael Hausfeld, a Microsoft peres ügyeivel foglalkozó főjogász.

"Amennyiben a bíróság áldását adja a dologra, az Egyesült Államok legszegényebb régióiban található iskolák olyan komoly szoftvereket és egyéb szolgáltatásokat kapnak tőlünk a közeljövőben, melyek piaci összértéke meghaladja az 1 milliárd dollárt" - nyilatkozta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy az üggyel kapcsolatban jövő hét kedden tartanak egy egyeztető találkozót, melyen J. Frederick Motz baltimore-i szövetségi bíró is jelen lesz.

Red Hat-ellenajánlat a Microsoft milliárdos javaslatára

Matt Szulik, a Red Hat vezetője azzal a javaslattal fordult a szoftveróriáshoz és a bírósághoz, hogy a felajánlott összeget fordítsák kizárólag felújított számítógépek beszerzésére, a szoftvereket pedig a Red Hat ingyen bocsátja az iskolák rendelkezésére licenckorlátozás nélkül.

A bíróság, amely a Microsoft-ügyben dönteni fog, ma kapta meg a Red Hat javaslatát. Szulik részt kíván venni a per lefolytatásában, mert mint mondta, nem lehet megengedni, hogy egy cég, amely ellen trösztellenes per van folyamatban, közben színlelt jó szándékból kiterjessze befolyását az oktatásra is. A Microsoft nem kívánt érdemben nyilatkozni a Red Hat ajánlatáról, szóvivőjük mindössze annyit jegyzett meg, szívesen látják a Linux alkalmazásokat is a nemzeti oktatási programban.

A nagy cégek közül ma egyedül az Apple rendelkezik döntő befolyással az iskolai gépek területén, mivel az általános és középiskolákban lévő számítógépek közel harmada Apple-gyártmány. A Red Hat már régóta szeretne betörni erre a piacra, és most úgy tűnik, minden esélye megvan erre – írja az InteractiveWeek.

Zsigó József (zsigoj@matavnet.hu)

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32