Prim Hírek

Korszakalkotó, precedensértékű döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság Kaliforniában, aminek a részletesebb háttérelemzése sok tanulságot hordoz az internet jogalkotásának jövőjére nézve. Engedélyezte náci memorabiliák árusítását a Yahoo-n. Ez a döntés egyeseket felháborít, mások esetleg jelentéktelennek minősítik, hiszen szerencsére csak nagyon kevés felhasználó érdeklődik a gusztustalan érmek és egyéb rosszemlékű tárgyak gyűjtése iránt, ám a döntés igazából a webkereskedelemnek és a tartalom terjesztésének az elvéről szól, és így válik azonnal nagyjelentőségűvé.

Nem a sajnálnivaló náci gyűjtők győzelme ez, hanem azoké, akik szerint a szólásszabadság elve akkor is érvényes, ha az online közösségnek akár 99.99%-a nem ért valamivel egyet. Vagyis a téma nem az, hogy szabad-e náci relikviákat az interneten árulni, hanem az, hogy ki és mi módon ellenőrizze a web-et.

Köztudott, hogy a jogrendszer a világon mindenütt igencsak csikorogva próbálja utolérni a web fénysebességgel változó kihívásait. Külön öröm, amikor a szakember úgy érezheti, hogy a bírók felkészültek és az amerikai jogrendszer szokásainak megfelelően alkalmazzák az alkotmány elveit az új médiumra. A kaliforniai bíróság kerek perec kimondta: a francia bürokratáknak semmi közük ahhoz, hogy ki mit árul egy kaliforniai website-on, ez esetben a Yahoo-n, attól függetlenül, hogy milyen ostoba és megvetnivaló maga a termék.

Az első figyelemreméltó lecke, amit a döntésből mindenkinek meg kéne tanulni, azt a címet viseli, hogy melyik ország jogrendszere is felel azért, ami egy honlapon történik. Ebben az ügyben ez az első igazi, magas szintű jogi döntés, amire mostantól hosszú évekig hivatkozni fognak. Hataloméhes, az információ kontrollja és mellesleg az online kereskedelmi adók kivetésére is kapzsin ácsingózó hivatalnokrendszereknek fájó lehet a tanulság, de akármennyire is fáj, mostantól nem formálhatnak jogot annak eldöntésére, hogy az adófizetőik mit néznek, adnak-vesznek a külföldi weblapokon. A francia forradalom örököse, a francia felhasználó igazából most tanulhatja meg, hogy mi az a liberté, most szabadulhat ki a feudális hagyományokból rászakadt, vízfejű államapparátus ellenőrzése alól. Ehhez a szabadsághoz annyit kell csak tennie, hogy olyan szervereken elhelyezett website-okat használ, amelyek nem Galliában találhatók, és máris egy szabadabban létező világban érezheti magát...

Ez lenne a praktikus vetülete a magas szintű jogi döntésnek. Nézzük azonban mindjárt a második leckét, ami egy általánosabb, filozófiai szintű tanulságot tartalmaz.

Teljes idiótának (vagy jobb esetben perverznek) kell lenni azoknak, akik náci emléktárgyakat gyűjtenek. Ostobaságra, rossz ízlésre, rasszizmusra, vagy egyszerű elmebajra utal ez a hobbi. Persze ebben is “van pénz”, és hát az Egyesült Államokban – nagy ország – perverz és tehetős gyűjtők egész tábora szakosodott (majdhogynem egy beteges kultuszt alapítva) a többszörös gyilkosok, családirtók, halálra ítéltek alkotásainak gyűjtésére. Festményeik, leveleik, fotóik sok pénzt megérnek a néhány (hál istennek kevésszámú) eszement gyűjtő köreiben, a “murderabilia”-nak még dealerhálózata is kiépült, amitől minden jó ízlésű ember gyomra felfordul. Ugyanakkor pl. éppen Kaliforniában – még ha nehezen is ment – megtiltották, hogy a gyilkosok pénzhez juthassanak az ilyen relikviákból, vagyis, amikor a dealer-ek eladják mondjuk egy sorozatgyilkos "műalkotását", a pénzből a bűnöző nem részesül, mert azt egy alapítvány kapja meg.

Hogy miért részletezem a modern amerikai “műtárgy-kereskedelemnek” ezt a korántsem felemelő műgyűjtési perverzitását? Mert rámutat egy alapelvre, ami a legjobban kifejezi az amerikai jogrendszer különbségét az európai normával szemben. Addig, amíg nem fenyegetsz valakit, nem kell attól tartanod, hogy a hatalom utánad nyúl – bármennyire is megvetésre méltó, utálatos nézeteket vallasz. A kocka akkor fordul, hogy ha ez tevőlegesen valakit sért, avagy fenyeget. Az amerikai közélet minden szintjén dédelgetett alkotmányos jognak, a szólásszabadsághoz való jognak klasszikus példái a híres Ku Klux Klan felvonulások, amikor a rasszista szervezet – a felháborodott polgárok sorfala között, erős rendőri felügyelettel – nyugodtan masírozhat a maskaráiban addig, amíg nem fenyeget valakit.

Különösebb jogi szófacsarás, vagy látnoki vízió nélkül is érthető, hogy miért az amerikai elv lesz a jövőben is a Net kialakuló jogrendszerének az alapja. Az internet ugyanis nem visel el semmilyen más megközelítést, mint az alapvető szólásszabadság megközelítését! Hiába telepítene bármilyen ambiciózus szuperbürokrácia egy gigantikus cenzúra-rendszert a web-re, az URL-ek állandóan dinamikusan változó “macska-egér” játékában még az amúgy félelmetes kommunista kínai titkosrendőrség is nevetségessé teszi magát a disszidensekkel való kergetőzéssel.

Ha nem a szavaktól félnének a feudális társadalmak utódállamai, akkor talán az erőforrásokat ők is azoknak a csoportoknak a megsemmisítésére fordíthatnák, akik valóban erőszak elkövetésére készülnek. A határt meghúzni a pusztán primitív, ostoba ideológia illetve az aktívan civilizáció-ellenes propaganda között nagyon fontos minden időben, de különösen most, amikor az univerzális emberi jogoktól naggyá lett modern civilizáció talán minden idők legaljasabb ellenségével küzd az interneten is.

A rossz hírről mindannyian tudunk, az ártatlan áldozatok ezreit még el sem temették. A jó hír az, hogy amikor – “all is said and done” –, ez a világ sokkal nagyobb tisztelettel fog viseltetni az univerzális emberi jogok iránt, attól függetlenül, hogy afgánok, kínaiak vagy szuahélik jogairól van szó. Szeptember 11-e előtt azt gondoltam, hogy az oktatás és az internet döntő szerepet játszanak majd ebben a “globális közösségépítésben”. A sors iróniája, hogy a munka sokkal gyorsabban kell, hogy haladjon a civilizált világ hadereje, technológiája, diplomáciája és gazdasági segélyeinek hatalmi támogatásával. Mintha ezek a középkori, elvakult gyilkosok mindenben az ellenkezőjét érték volna el annak, amit akartak…

Mindezen közben azonban a mi dolgunk pedig, hogy féltve óvjuk és fejlesszük a web csodálatos szabadságvívmányait.