PanTel - 226 százalékkal nagyobb árbevétel 2001-ben

MTI Sajtóadatbank, 2001. december 19. 09:35
A PanTel Távközlési Rt. 2001-ben várhatóan 11 milliárd forint árbevételt ér el, ami 226 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte Törő Csaba, a társaság operatív vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A társaság árbevételének 10 százalék külföldi piacokról származik.
Törő Csaba elmondta: jövőre a PanTel az ideinél 80 százalékkal nagyobb árbevételt tervez, míg konszolidált bevétele várhatóan eléri a 24 milliárd forintot. Hozzátette: a társaság számára 2001 különösen sikeres év volt üzleti, kereskedelmi és stratégiai szempontból. Aláhúzta: a PanTel augusztustól üzemi szinten nyereséges.

Az operatív vezérigazgató közölte: az év elején a PanTel több mint 20 milliárd forint bankkölcsönt kapott, s ez a pénz elegendő arra, hogy a társaság a következő négy-öt évben problémák nélkül gazdálkodhasson, fejleszthessen, illetve beruházásokat és akvizíciókat hajtson végre.

A sajtótájékoztatón Horváth Pál vezérigazgató elmondta: a december 23-i távközlési liberalizációt követően a cégeken múlik, hogy milyen eredményeket tudnak elérni a piacon. Hozzátette: a PanTel a nyertesek közé fog tartozni, amit az is garantál, hogy felkészültek a piacnyitásra.

Horváth Pál úgy vélte, mivel európai séma alapján liberalizálják a magyar távközlési piacot, néhány év távlatában csak nyertesei lesznek a nyitásnak. Példaként az európai fejleményeket idézte, miszerint ott csökkentek az árak.

A vezérigazgató elmondta: a PanTel Magyarországon kívül, Romániában, Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában és Szlovákiában is rendelkezik üzleti érdekeltségekkel, s közel áll ahhoz, hogy Ukrajnában és Szerbiában is megvesse lábát.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32