Brit-magyar konferencia az elektronikus kormányzásról

MTI Sajtóadatbank, 2002. január 25. 10:35
Magyarország mint jövőbeni tagállam teljes mértékben magáénak tekinti azt az uniós célkitűzést, hogy 2010-re a világ legdinamikusabb, legversenyképesebb tudásalapú gazdasággá váljon az Európai Unió - hangsúlyozta Stumpf István az elektronikus kormányzásról rendezett brit-magyar konferencián csütörtökön, Budapesten.
A kancelláriaminiszter rámutatott: a brit és a magyar kormány közti együttműködés keretében arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a gazdasági növekedéshez szükség van az információs és tudástársadalom, illetve az azt szolgáló elektronikus kormányzás megteremtésének elősegítésére.

A jelenlegi helyzetről szólva jelezte: a viszonylag gyors gazdasági fejlődés és az infokommunikációs piac az európai átlagnál gyorsabb növekedése ellenére Magyarország még mindig hátrányban van a világ vezető országaival szemben az információtechnológia terén. Példaként említette, hogy míg 1999 végén a magyar lakosság mindössze 6-12 százalékának volt otthon számítógépe, addig az uniós átlag 34 százalék volt.

Hangsúlyozta: a kormány felismerte, gondosan megtervezett stratégia és aktív kormányzati magatartás szükséges ahhoz, hogy Magyarország az információs társadalomban élen haladó államokhoz csatlakozhasson.

Az eddig elért eredmények között említette az informatikai kormánybiztosság felállítását, a Nemzeti Információs Társadalom Stratégia kidolgozását, a kormányzati portál elindítását, új törvényi szabályozások megalkotását, az iskolai és akadémiai hálózatok fejlesztését, illetve a lakosság számítógéphez jutását elősegítő pályázatokat.

Andrew Pinder brit e-kormánybiztos köszöntőjében kiemelte: a konferencia nem egyszerűen a brit gyakorlatok átadásáról szól, hiszen az e-kormányzat terén ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint Magyarország, csupán a számok mások.

Utalt arra: problémát jelent például az, hogyan forradalmasítsák a közigazgatást, miként változtassanak a közalkalmazottak mentalitásán, hiszen az interneten keresztüli ügyintézés egészen más hozzáállást követel.

- Meg kell tanulnunk, hogyan tegyük honlapjainkat és szolgáltatásainkat ugyanolyan vonzóvá, mint az üzleti világ vezető cégei - mutatott rá az e-kormánybiztos.

A konferencia témái közül kiemelte az e-demokrácia kérdését. Hangsúlyozta: az információtechnológia olyan direkt hozzáférést jelent a polgároknak a demokrácia intézményeihez, amelyre az ókori görög társadalom óta nem volt példa.

A Magyarország EU-csatlakozásra való felkészülését segítő Egyesült Királyság-Magyarország 2001-2002 Akcióterv keretében megrendezett konferencián több mint száz szakember képviseli a központi közigazgatást, az önkormányzatokat, a médiát, illetve az üzleti és a tudományos világot.

A Brit Nagykövetség és a Miniszterelnöki Hivatal által szervezett konferencián az e-demokrácia és a kormányzati portál mellett szó lesz az önkormányzati online-szolgáltatások integrációjáról, a hozzáférés és a digitális szakadék kérdéséről, illetve az e-közbeszerzés megvalósításáról is.

A konferencián megfogalmazott vélemények, javaslatok a márciusi barcelonai EU-csúcstalálkozón is felhasználásra kerülnek majd.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32