A weben nincsenek tabutémák

, 2002. április 8. 16:26
Vannak témák, amelyekről nemhogy társaságban, de még az orvosunknak is nehéz beszélni, s ezek közé tartozik az erekció vagy éppen annak elmaradása... Pedig a merevedési zavar csak Magyarországon több mint 350 ezer férfit érint, a negyven éven felülieknek pedig már több mint a felét...
Nyilvánvalóan az ő partnereik is szenvednek ettől, vagyis minden tizedik-tizenötödik honfitársunknak lenne szomorú mondandója a témáról, s hát enynyi embert lehetne boldogabbá tenni, ha a probléma megszűnne létezni.

Ezen a népes embercsoporton kívánt segíteni a Pfizer Kft., amely a Dr. Molnár Jenő Alapítvány szakmai támogatásával elkészítette a www.merevedesizavar.hu weboldalt.

A site-on sok hasznos tudnivalót találhatunk. Először is egy ingyenesen hívható telefonszámot - 06-80-660-229 -, ahol hétköznap délután 4 és este 8 óra között a szakorvosokat élő telefonkapcsolaton keresztüli beszélgetésre is lehet kérni, a 06-60-590-329-es számon pedig éjjel-nappal menüpontok segítségével lehet kiválasztani azt a problémát, amelyre orvosi tanácsot szeretnénk kérni.

A menüpontos válogatás persze a weboldalon ugyancsak rendelkezésünkre áll. Például ha a "tények és tévhitek" sorra kattintunk, kicsit szakszerűbben olvashatjuk el azt, ami jelen cikkünket is bevezeti, vagyis hogy mi az, amiről nemigen beszélünk: "Az utóbbi két évtized orvosi kutatásainak eredményeképpen mára már teljesebb kép alakult ki a merevedési zavarról (erektilis diszfunkció, ED). Az ED azonban még ma is tabutémának számít. A kommunikáció hiánya gyakorta téveszméket és félreértéseket szül az ED különböző okaival, illetve a választható kezelésekkel kapcsolatban."

A felszabadultabb kommunikáció egyik jó eszköze lehet az internet, ezért is indult ez az oldal. Sok mindent megtudhatunk általa, például hogy a kialakult tévhittel ellentétben az esetek túlnyomó többségében nem a pszichiáter tud segíteni, a merevedési zavar hátterében elsősorban szervi okok állnak, az ér- és idegrendszert károsítva. Leggyakrabban a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív és a keringési rendszer betegségei mellett jelenik meg szövődményként a merevedési zavar.

Bevallom, az oldal felkeresése előtt nem gondoltam volna, hogy az ED műszeresen is mérhető. Magyarországon az első ilyen, úgynevezett RigiScan készüléket éppen a Pfizer Kft. adományozta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Andrológiai és Urológiai Klinikája számára. A közel egy éve használt készülék a merevedési funkció kétféle paraméterének pontos és objektív meghatározását teszi lehetővé. Egyrészt az ún. tumeszcenciát, vagyis a hímvessző körfogatának növekedését méri milliméterben, másrész a rigiditást, vagyis a merevséget, amely a hímvessző ismert nyomással szembeni ellenállását mutatja. Ezeket az adatokat a RigiScan összegyűjti, tárolja, és egy szoftver segítségével elemezhetővé teszi.

A főoldal menüsorának ötödik pontja mögött igen jelentős adatbázis bújik meg: a települések kezdőbetűje szerint kereshetjük ki, hogy melyik a legközelebbi rendelőintézet, ahol foglalkoznak panaszainkkal.

Hogy aggodalmunknak létezik-e egészségügyi oka, valóban van-e merevedési zavarunk, azt a RigiScannél egyszerűbb módon is lehet tesztelni. Az oldal beszámol egy kérdőívről, amelynek alapja az International Index of Erectile Function (IIEF) néven ismert 15 kérdés - magyar neve a Merevedés Minőségi Mutatója (MMM). Az MMM a merevedési zavar gyors és egyszerű diagnosztikus eszköze, amelynek érzékenysége és specificitása igen magas (vagyis magas a pozitív értékelések igaz voltának és alacsony a negatív értékelések fals voltának aránya). A felmérések szerint a gyakorló orvosok számára kívánatos volt egy ilyen egyszerű diagnosztikus eszköz létrehozása.

Azzal kezdtük az ismertetőt, hogy a merevedési zavar bizony azon témák közé tartozik, amelyekről nehezen beszélünk, talán még az orvosunknál sem tudjuk, hogy miképp hozakodjunk elő a problémával. Erre is gondoltak a site szerkesztői, megpróbálták a szokásos kérdések csokorba gyűjtésével oldani a feszültséget...

Ha Önnek is van kérdése, ne habozzon, térjen be az oldalra!

Kulcsszavak: egészségügy website

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32