Kovács Kálmán a Világgazdasági Fórum európai csúcstalálkozóján

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2002. szeptember 16. 18:17
Kovács Kálmán a Világgazdasági Fórum európai csúcstalálkozóján Salzburgban hangsúlyozta, hogy az EU-csatlakozásra való felkészülésünk ütemszerűen halad, a jogharmonizációs programot teljesítjük.
Hozzátette, hogy egy-két tagország (pl. Írország) példája lapján a csatlakozás várhatóan kedvező lesz az ország számára a piacteremtés, a befektetések élénkülése, illetve az elmaradott régiók felzárkózásának tekintetében. Magyarországnak az egységes belső piacba való integrálódása révén a magyar vállalkozások más tagországok területén is kamatoztatni tudják képességeiket, és az EU segíteni fogja az ország, és ezen belül különösen az elmaradott régiók felzárkóztatását.

A miniszter elmondta, hogy folyik a szabályozási környezet korszerűsítése, és napirenden van a hírközlési törvény módosítása, amellyel az EU normák szerint működő versenyhelyzet alakul ki.

Az ülésen elhangzott, hogy több nagy nemzetközi távközlési cég piaci tevékenységében jelentkező problémák gazdasági és politikai megoldást igényelnek. A rendezvény résztvevői külön kiemelték az Európai Unió tudásalapú stratégiáját meghirdető Lisszaboni Stratégiának értékelését a magyar gazdaság kedvező helyzetéről, különösen az információs társadalom, az innováció és a távközlés vonatkozásában, ahol Magyarország a három legjobb értékkel rendelkező tagjelölt között van.

A magyar miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a 2000-ben kezdődött kedvezőtlen világgazdasági hatások a hazai távközlést sem hagyhatták érintetlenül. Kiemelte, hogy Magyarország fejlődésének is egyetlen útja a tudás alapú gazdaság előmozdítása. Ennek előfeltétele a bárhol elérhető, jó minőségű, kellő kapacitású távközlési infrastruktúra, amelyre az informatikai szolgáltatások rátelepülhetnek. Ennek hiányában hiába történik magas színvonalon az informatika oktatása, és hiába történik a munkaerő és a lakosság széleskörű felkészítése az informatikai eszközök használatára. A térség államai nem képesek külön-külön legyűrni a nemzetközi távközlés recessziójából adódó problémákat, így a korlátok elhárításához a miniszter össz-európai megoldást sürgetett.

Kovács Kálmán miniszter megbeszélést folytatott Hans-Willi Hefekauser-rel, a Deutsche Telekom (DT) alelnökével. A találkozó fő témája a nemzetközi távközlés helyzete és a MATÁV jelenlegi és jövőbeni szerepe. Német értékelések szerint a MATÁV a DT egyik legfontosabb, egyben legsikeresebb külföldi befektetése a távközlés terén. Az információs technológia vonatkozásában a mobil Internet jövőbeni nagyarányú elterjedésében bíznak. A miniszter kiemelt célként említette, hogy Magyarország az információs technológia és a távközlés területén közép-európai regionális központtá váljon, és e folyamatban számítunk a Deutsche Telekom aktív szerepvállalására.

A miniszter megbeszéléseket folytatott további európai és amerikai vállalkozások, cégek képviselőivel magyarországi befektetéseik növelésének lehetséges területeiről.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32