Samsung Magyarország Rt.: 23 milliárd forint árbevétel

MTI Sajtóadatbank, 2002. szeptember 18. 08:46
A Samsung Electronics Magyarország Rt. az idén 23 milliárd forint árbevételt ér el, szemben az egy évvel korábbi 15,5 milliárd forinttal - közölte Loós Balázs, a társaság marketingvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Samsung magyarországi leányvállalata az idén árbevételének 49 százalékát a szórakoztató elektronikai, 18 százalékát a számítástechnikai termékek, 17 százalékát a háztartási gépek, míg 15 százalékát a telekommunikációs eszközök eladásából szerzi.

Loós Balázs elmondta, hogy a Samsung 2001-ben világszerte 27 milliárd dollár árbevételt ért el, s alkalmazottainak száma 66 ezerre nőtt. Hozzátette: az idén a Coca-Cola mellett a világ legnagyobb száz cége közül csak a Samsung tudta növelni márkaértékét: így a Samsung 30 százalékos erősödéssel a 100-as lista 34. helyét foglalja el, márkaértéke pedig eléri a 8,31 milliárd dollárt.

A marketingvezető közölte, hogy 2005-re a Samsung 80 milliárd dollárra kívánja növelni árbevételét, márkaértékét pedig 15 milliárd dollárra szeretné emelni.

Loós Balázs a Samsung magyarországi piaci helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy több területen is piacvezetők, így például a színes televíziók, a videomagnók, a mikrohullámú sütők és a porszívók eladását tekintve. A társaság a színes televíziók piacán 30 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Samsung új sík képcsöves monitorát, a Dynaflat technológiával készült Magic Bright monitort, amely egyformán alkalmas irodai munkákra, internetezésre és tévészerű felhasználásra.

A marketingvezető elmondta, hogy míg 2000-ben 47 400 monitort adtak el Magyarországon, addig tavaly már 60 300-zat, az idén az első félévben pedig 32 400-zat.

A marketingvezető az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a monitorokból származó árbevételük az idén várhatóan eléri a 4,5 milliárd forintot, s az eladott darabszámot tekintve az elmúlt évben 27 százalékos piaci részesedést mondhattak magukénak. Ezzel a Samsung az LG mögött a második volt a magyarországi piacon.

Loós Balázs elmondta, hogy az idén eddig 53 ezer mobiltelefont adtak el Magyarországon, s év végéig összesen 100 ezer értékesítését tervezik. A Samsungnak a mobilkészülékek eladásából várhatóan 4,5 milliárd forint árbevétele származik majd, és az eladott darabszámot tekintve a Siemens, a Nokia és a Sony-Ericsson mögött a negyedikek a piacon.

Kulcsszavak: Samsung-hu +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14