Vicinálisról átszállni az expresszre

Csapó Ida Csapó Ida, 2002. szeptember 25. 12:18
Magyar Bálint oktatási miniszter személyes jellegű dologgal kezdte Kovács Kálmán informatikai miniszter után megtartott beszédét.
Elmondta, hogy gyakorta megkérdezték, megkérdezik a szabad demokratákat, miért pont azokat a minisztériumokat szerették volna megkapni, amelyeket végül is sikerült. Európa- és tudásalapú információs társadalom - voltaképpen ez az indok. Szerinte ezekre a kérdésekre a mostani kormány fogékony.

Nagy derültséget kiváltó mondataiban a mostani politikai elitet úgy jellemezte, hogy a dinoszauruszra hasonlatos: nagy test, kicsi agy. A jövőben törekedni szeretnének az agy és a test egyensúlyára, hogy pozitív irányú szemléletváltás történjen, mert a politikusoknak súlyos a felelőssége a lehetőségek kihasználásában. Éppen ennek jegyében például a vicinálisról át kell szállnia a Sulinet programnak, és így tényleg felvállalhatja a Sulinet Expressz nevet.

Ezt követően hangsúlyozta az internetes tartalomfejlesztés fontosságát, s úgy vélte, hogy a napirendre került adókedvezményeken keresztül valójában a humánerőforrásba történő beruházásról van szó. Szóba került, hogy a felnőttképzésben részt vevők a költségeik 30 százalékát leírhatják majd az adójukból, illetve az ECDL-vizsga díját ki fogják fizetni az érettségiző diákoknak. Kiemelte, hogy a tervezett kedvezményekhez a munkavállalóknak alanyi jogon lesz lehetőségük hozzájutni, és nem az a cél, hogy a vállalati menedzsment tagjai legyenek kistafírozva például új meg új számítógépekkel.

Elmondta, hogy a Sulinet Expressz program keretében az a cél, hogy évente minimum húszezer számítógépet juttassanak el az iskolákba, illetve multimédiás előadótermek létrehozását támogatják. A tartalomfejlesztés minőségének kérdése hangsúlyozása után az internet segítségével szövődő társas kapcsolatok létrejöttének lehetőségét emelte ki a tanár és szülő, a tanár és diák, illetve a tanárok között, a diákok között.

A szélessávú internet támogatása a közoktatásában szintén tovább növeli a lehetőségeket - vélte a miniszter. Magyar Bálint egy kérdésre válaszolva beszélt a távoktatás és a távmunka összefüggéseirõl Megemlítette, hogy az 1995-ben a hetedik általánosban bevezetett informatikai oktatás időpontja késői. A távol-keleti országokban ma már az iskola első hat évében igyekszenek kialakítani az alapkészségeket a számítástechnikában, az internethasználatban. S erre idehaza is figyelni kell, több időt adva az alapoktatásban az alapkészségek kialakítására, kialakulására.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32