Kovács Kálmán, Drajkó László az Internet Hungary 2002-n

Szalay Dániel, 2002. október 15. 16:32
Megkezdődött az Internet Hungary idei kétnapos konferenciája. Beszámolónkban Kovács Kálmán informatikai miniszternek és Drajkó Lászlónak az Axelero Rt. vezérigazgatójának kedd délelőtt elhangzott szavait idézzük föl.
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a Medgyessy-kormány informatikai tárcájának eddigi tevékenységét értékelve elmondta, az elmúlt időben több olyan fontos döntést hoztak, melyek jelentőséggel bírnak a számítógépes ellátottság javításában. Példaként említette az új adókedvezményeket, melyek azt a célt szolgálják, hogy minél többen juthassanak megfelelő áron személyi számítógépekhez. Ennek keretében a munkáltatók a munkavállalóknak juttatott számítógépek után jelentősen csökkenthetik adóikat - ez Kovács szerint ösztönzőleg hat majd a cégvezetőkre, hogy PC-vel segítsék a munkatársakat. Szó esett arról is, hogy a családok PC-hez juttatását segíti az a kormánydöntés is, hogy a jövőben 60 000 Ft-ig írható le a számítógépek ára az adóból. Ezt gyerekes családok vehetik igénybe, de a jövőben tovább kívánják szélesíteni a kedvezményezetti kört, így például az oktatókra is kiterjesztik.

A miniszter azt mondta, kedvezménnyel kívánják elősegíteni a beruházási kedv növekedését is, így például a beruházás árának 50 százalékát leírhatják adójukból a fejlesztők. Hangsúlyozta, az IHM a Pénzügyminisztériummal közösen úgy döntött, hogy az eddigi hárommilliárdos küszöböt lejjebb visszik százmilliós szintig. Ezáltal kisebb, főleg vidéki cégek is arra vannak ösztönözve, hogy fejlesztéseket hajtsanak végre hálózatukon, például bővítsék az ADSL-lel lefedett területek nagyságát. Kovács szerint ez a vidéki lemaradottság ellen megoldást jelenthet, hiszen kisebb kábeltelevíziós cégek is labdába rúghatnak. A miniszter tárcája kapcsán elmondta, elő kívánják segíteni az eszközhöz juttatáson kívül az internethez való hozzájuttatást is, ezt a célt szolgálja az is, hogy valamennyi önkormányzat számára bizosítani kívánnak legalább egy 10 gépes "PC-kuckót". Az informatikai miniszter hozzátette, művelődési házakban is szeretnének ilyen "kuckókat", hogy megvalósulhasson a közösségi internetezés - vagyis olyanok is hozzáférhessenek az információs adattárhoz, akiknek nem adatik meg, hogy otthonról internetezhessen. A miniszter hangsúlyozta, fontosnak tartják az elektronikus aláírásra épülő elektronikus közigazgatás megvalósítását, s a tartalomfejlesztést is támogatni kívánják, hiszen - mint mondta - tartalom nélkül nincs értelme ennek az egésznek. Azt szeretné, ha minden településnek (beleértve a legkisebb kisközségeket is) lenne weboldala. Az eVilág koncepció keretében a hazai kulturális javak bővítését fogják támogatni. A Gyermek, Szociális és Családügyi Minisztériummal együttműködve a fiatalok, gyerekek internetes lehetőségeit is javítani fogják.

Fontos, hogy az internetpenetráción úgy is javítani kívánnak, hogy azokat is felvilágosítják az internet előnyeiről, akik ezidáig arra a kérdésre, hogy miért nem interneteznek, azt felelték, hogy nem érdekli őket. Épp ezért a minisztérium kísérletet tesz majd az információs műveltség megteremtésére is. "Váljon olyan divattá az internet, amilyenné a mobiltelefon-használat is vált!" - hangoztatta a miniszter. Kovács Kálmán hozzátette, a sikeres munka érdekében tárcája együttműködik az OM-mel (oktatási tárca) és az FMM-mel (munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai), valamint az e-önkormányzat és az e-szignó kapcsán a Belügyminisztériummal. A digitális generáció, a fiatalok internetezésének elősegítése érdekében a családügyi tárcával működnek együtt, de számítanak a civil szervezetekre, az önkormányzatokra és a kutatóintézetekre is.

Drajkó László, az Axelero Rt. vezérigazgatója egy sajátos relativitáselméletet mutatott be, melyben Einstein képlete kissé módusulva, E=m*c*c*c, ahol E ez elektronikus társadalom, m a tömeg(piac), az első "c" a computer (utalva ezzel a PC-penetrációra), a második "c" a communication, azaz az internethez jutás. A harmadik "c" a content, azaz a tartalom. A vezérigazgató kifejtette, arról van szó, hogy el kell érni egy kritikus internethasználó tömeget, mert addig nem beszélhetünk elektronikus társadalomról. Befolyásoló tényezőként említette az internet- és telefonszolgáltatók magatartását, az állami szerepvállalás mibenlétét, a percepciókat és a médiát. Utóbbit részletezve Drajkó azt mondta, a média szerepe abban nyilvánul meg, hogy míg egy negatív hírt gyakran több hétig tárgyal a sajtó, addig az olyan - saját véleménye szerint - pozitív bejelentéseket, mint amilyet az informatikai tárca is tett az Internethajón, már kevésbé hangsúlyosan tálal a közvélemény előtt. Drajkó szerint bár az Informatikai és Hírközlési Minisztérium olyan pozitív döntéseket hozott, melyre évek óta nagyon várt a piac is, nem, vagy nem megfelelő tálalásban jutottak el a sajtón keresztül a közvéleményhez.

Az Axelero Rt. vezérigazgatója hangsúlyozta, szerinte nem csak arról van szó, hogy drága az internet. Drajkó egyetértett abban, hogy társadalmi szintű oktatásra, ismeretterjesztésre van szükség, hogy felismertessék a háló előnyeit azokkal is, akik eddig közömbösek voltak. Azt mondta, az SMS-ért és az MMS-ért is fizetnek az emberek, mégis példátlanul népszerűek ezek a szolgáltatások. Épp ezért nem csak az internet árával okolható a penetráció viszonylag alacsony mibenléte.

Aláhúzta, szükség van a PC-ellátottság növekedésre is, hiszen a számítógép elengedhetetlen eszköze az internetezésnek. Drajkó üdvözölte, hogy az informatikai tárca is hasonló törekvésekkel bír.

A trendekről szólva azt mondta, a Mindenkinek csomag megszntetése egyfajta fejlődést is eredményezett, hiszen megindult az ország "broadband-esedése", azaz egyre több a szélessávú internetkapcsolat. Ezt kedvezőnek nevezte. Üdvözölte, hogy az IHM is támogatja a szélessáv elterjesztését adókedvezmény formájában.

A content, azaz a tartalomfejlesztés kapcsán azt mondta, a kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy a hazai internetezők a külföldiekhez hasonló weboldalakat néznek, vagy nem tapasztalható különösebb eltérés, hogy ki mit néz. Ugyanakkor példamutatást kért az államtól, legyen a legnagyobb, legkomolyabb tartalomszolgáltató az állam, legyen minél több közhivatali anyag a neten. Drajkó előadását azzal zárta, hogy konkrét lépésekkel is támogatják az Informatikai és Hírközlési Minisztériumot.

Drajkó László önéletrajza

1991-ben végzett a BME Villamosmérnöki Karán. Utolsó éves tanulmányait TEMPUS ösztöndíjjal fejezte be a hollandiai Delft University of Technology - Design, Planning and Management szakán, ahol diplomadolgozatának témája az informatikai menedzselés volt. Egyetemi tanulmányait követően a KFKI Számítógéphálózatok hálózati mérnökeként kezdte meg munkáját. 1992-től Novell Inc. európai központjában, Németországban termékmenedzsmenttel és értékesítéssel foglalkozott, majd megbízták a magyar leányvállalat megalapításával és vezetésével. Ezt követően a magyarországi leányvállalat vezetőjeként, majd ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett. A Novell után 1996-tól a Compaq-nál folytatta pályafutását, ahol elsőként a cég hazai leányvállalatának vezérigazgatója volt, majd kinevezték a Compaq európai Piacfejlesztési Csoportjának vezérigazgató posztjára, így németországi székhellyel 14 ország üzletfejlesztési tevékenységét irányította. 2000 szeptemberétől a MATÁVnet Rt., majd 2001. május 2-tól a jogutód, az Axelero Rt. vezérigazgatói posztját tölti be. 2002. január 1-től tagja a Matáv Csoport Ügyvezető Bizottságának az Internet Üzletág vezetőjeként.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32