Átveszik a digitális kamerák helyét a mobiltelefonok?

Tóth Kristóf, 2002. október 20. 20:22
A technológiai ipar képviselői szerint a digitális fényképezés jövője először a PC-ktől, később pedig a különálló digitális kameráktól távolodik el.
Elsősorban ez derült ki a kétnapos Digital Imaging '02 konferenciából, amelyet az InfoTrends Research Group piackutató cég szervezett. A rendezvényen elsősorban nem a digitális fényképezőgépek, illetve a hozzájuk kapcsolódó PC-s képszerkesztő szoftverek álltak, hanem a mobiltelefonok, amelyek fokozatosan át fogják venni ezen megoldások helyét a digitális képrögzítésben.

A beépített digitális fényképezővel rendelkező mobiltelefonok a közelmúltban már meghódították Japánt, és az utóbbi időben Európába, Ázsia egyes területére, és az Egyesült Államokba is betörtek. A szakértők szerint az ilyen készülékek egy - két éven belül óriási sikert fognak aratni világszerte, és digitális fényképezővel rendelkező mobiltelefonok eladásai 2005-re felülmúlják a különálló digitális kamerák gyártási mennyiségét.

- Mindez elsősorban a mobilszolgáltatóknak köszönhető, akik - forgalmuk növelése érdekében - nagy erőkkel népszerűsítik ezeket a készülékeket és szolgáltatásokat - mondta John Lynch, a tajvani képszenzor gyártó OmniVision Technologies helyettes marketingigazgatója. - A mobiszolgáltatók lecsaptak a digitális képek továbbításával kapcsolatos szolgáltatásokra, amelyektől többletbevételeket várnak. Ők azok, akik valójában ezt a koncepciót terjesztik - folytatta Lynch.

"A digitális képek felvételének, és egymás közti megosztásának lehetősége az ipar legnagyszerűbb eszköze a felhasználók vásárlásra való ösztönzéséhez" - mondta Jeff Hallock, az amerikai mobilszolgáltató Sprint PCS marketingigazgatója. Rengeteget beszéltünk arról, hogy a mobiltelefonok nem csak beszélgetésre használhatók, de a fényképek készítésének és továbbításának lehetősége az, amely valóban kibővíti a készülékek használati értékét, tette hozzá Hallock. "Gondoljunk csak bele, milyen kényelmes, hogy bármiről, bármikor fényképet készíthetünk, és azt azonnal meg is oszthatjuk másokkal" - folytatta a vezető.

A szakértők szerint a közeljövőben megjelenő, digitális kamerával egybeépített mobiltelefonok a szenzorchipek fejlődésének köszönhetően egyre jobb képminőséget fognak biztosítani, miközben a jóminőségű színes kijelzők elterjedése a mobiltelefonon további lendületet adhat a trendnek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32