Megújul a Budapest.hu portál

Ami volt, ami van, ami lesz

Fülöp Hajnalka, 2002. október 24. 18:51
Az önkormányzati választások élénkülést hoztak a weben is, az esélyes főpolgármester-jelöltek mindegyikének elkészült a virtuális óriásplakátja, sőt volt, akinek ellenfelei mindjárt megcsinálták oldala persziflázsát. Mi azonban itt és most nem a jelöltekkel, hanem a közülük megválasztott főpolgármester által irányított város egészével, illetve annak honlapjával foglalkozunk, amelynek megújulására - mit tesz isten - szintén az önkormányzati választások lázában jutott néhány százmillió.
Ami volt...

Több éve van jelen fővárosunk a világhálón, a www.budapest.hu címen. A napi egy-kétezer látogatót vonzó, statikus weblapon is rengeteg információ volt megtalálható, bekukkanthattunk ide-oda egy webkamera segítségével, keresgélhettük úti célunkat a térképen, és böngészhettük a BKV menetrendjeit.

Az esztétikus, áttekinthető weblap mindezek ellenére sem volt több egy jól szerkesztett, szép, színes újságnál, hiszen az internet nyújtotta lehetőségeket alig használta ki.

A portál a napokban megújult, de megőrizte korábbi szolgáltatásait. Így például a szerkesztőségnek jelenleg is lehet e-mailt küldeni, s miként korábban, vagy érkezik rá válasz, vagy nem. Az oldalon felsorolt ügyfélszolgálatok, irodák azonban már nem érhetők el interaktív módon: egyiknél sem találtunk elektronikus levélcímet. Mielőtt ezen keseregnénk, jön egy biztató szolgáltatás, az online iparűzési adóhoz előhívhatunk egy intelligens formanyomtatványt, amelyet ha kitöltünk, a program logikailag és számszakilag is ellenőrzi adatainkat. Mielőtt azonban megörülnénk a XXI. századnak, máris elkomorulhatunk: ezzel ugyanis vége a funkcióknak, mert az elektronikus adattovábbítás - digitális azonosító hiányában - egyelőre nem lehetséges. Az adózni "kívánó" állampolgár szépen kinyomtatja, és hagyományos úton, a Magyar Posta segítségével juttatja el a megadott címre.

Ami van...

A Fővárosi Önkormányzat illetékes vezetőinek nem kerülte el a figyelmét ez a lehetetlen állapot, és tendert írtak ki a portál megújítására. A szeptember elején nyilvánossá vált eredmény szerint a Budapesti Információgazdálkodási Projekt (letölthető a Budapest.hu-ról) részeként megvalósuló közel 180 millió forintos megbízást a Siemens Rt. nyerte el, a Montana Rt.-t megjelölve alvállalkozójaként. (További pályázók: az IBM Magyarországi Kft., az IQSoft Intelligens Software Rt., a KFKI Számítástechnikai Rt. és a Sun Microsystems Kft.)

A pályáztatással egy időben szokatlan, de annál követésre méltóbb ötlettel álltak elő a főváros politikusai.

"Felkértük az eDemokrácia Műhely Egyesületet (www.edemokracia.hu), hogy készítsen gyakorlatias tanulmányt arról, milyen is egy demokratikus portál" - mondta Varga Kristóf, a Fővárosi Közgyűlés informatikai tanácsnoka. "Többek között arra voltunk kíváncsiak, milyen eszközöket alkalmazzon a főváros az új portálján, milyen buktatókra ügyeljen, hogy az valóban demokratikusan és polgárbarát módon üzemeljen."

"Elsősorban a közérdekű információkhoz való hozzáférés és az interaktív elemek alkalmazásának kérdéskörét vizsgáltuk" - tette hozzá László János, az eDemokrácia Egyesület elnöke. "A kérdéseket és a válaszokat egy átfogó tanulmányban foglaltuk össze (ld. A tanulmány című keretes írásunkat), és ezt a munkát kiegészítettük a Milyen a demokratikus portál? elnevezésű minikonferenciával augusztus végén. Mintegy 12 előadót hívtunk meg, aki gyakorlati tapasztalataira építve tett javaslatokat a portálépítésre (ld. A minikonferencia című keretes cikkünket). A konferencia pontos jegyzőkönyvét is csatoltuk a tanulmányhoz."

Ami lesz...

A főváros által megrendelt tanulmányt a portálépítéssel megbízott Siemens Rt. szintén megkapta. Lapunk megjelenésekor talán már látható, hogy hogyan alkalmazzák a gyakorlatban az ott leírtakat: a moderált fórumot a polgárok közötti eszmecseréhez, a szakértők által vezetett beszélgetést a Főpolgármesteri Hivatallal kapcsolatos ügyek megbeszéléséhez. Külön helyet kaptak a választással kapcsolatos oldalak (ld. A választás című keretes írásunkat). A civil szféra számára például ingyenes tárterületet biztosítanának a Budapest.hu portálon. Ígéretes jövőjük van hazánkban az SMS-küldésre alapozó szolgáltatásoknak (hatmillió mobiltelefon!), így az emelt díjas hírküldésnek és a legkülönbözőbb egyéb információszolgáltatásoknak - ezek alkalmazása szintén a portálfejlesztés tervei között szerepel (például helyi hírek küldése SMS-ben: hójelentés, lomtalanítás, útfelbontás, torlódások stb.).

A tervek szerint január 6-áig a teljes programozásnak el kell készülnie, s ekkorra már az új portálstruktúra végleges formájában várja a szörfözőket.A próbaüzem áprilisban ér véget, addigra a látogatók visszajelzései alapján kiderülnek az esetleges hibák, amelyeket kijavítanak, és a felhasználók (a hivatal, a politikusok, valamint a látogatók, az ügyfelek, az olvasók) egy valóban korszerű és interaktív fővárosi portálra érkeznek, ha beírják a keresőbe: www.budapest.hu.

***

A tanulmány

A munkában az eDemokrácia Műhely négy-öt tagjának hosszabb, részletesebb háttértanulmányai is helyet kaptak: a becenév- vagy sajátnév-használatról, a közérdekű adatok hozzáférhetőségéről az EU-ban vagy például arról a kérdésről, hogy hivatalos megkeresésnek tekintik-e Nyugat-Európában, ha egy állampolgár e-mailben fordul a közigazgatáshoz. Összefoglaló írás mutatja be a legjobbnak tartott önkormányzati honlapokat. Az egyik csatolt dokumentumban a közérdekű adatok internetes megjelenésének EU-alapelvek szerinti szabályozásáról van szó, míg a másikban az önkormányzati választás a főszereplő, illetve az SMS és az e-mail mint a kampány része.

**

A minikonferencia

Az eDemokrácia Egyesület műhelytanácskozásának fő témája a közérdekű információkhoz való hozzáférésnek és az interaktív elemek alkalmazásának kérdésköre volt, bár a javaslatok között a tartalommal kapcsolatos konkrét ötletek is elhangzottak.

A kiselőadások sorát Szekfű András, a MÚOSZ online szakosztályának elnöke nyitotta meg, aki egyebek mellett arra figyelmeztette az üzemeltetőket, hogy a portálnak műszakilag is demokratikusnak kell lennie, vagyis korszerűtlenebb számítógépek, böngészők használói számára is hozzáférhetővé kell tenni a tartalmat. Később ezt a gondolatsort folytatta Nyírő András, a Westel tartalomigazgatója, aki számokkal tudta igazolni, hogy a mobiltelefon jóval elterjedtebb, mint az internet, vagyis lehetnek olyan rétegek, amelyek az interneten nem, de telefonon esetleg mégiscsak hozzáférhetnek a fővárosi tudnivalókhoz. Ráadásul rengeteg olyan információ van (útfelbontások stb.), amelyre esetleg épp út közben lehet szükség...

Dr. Mlinarics József a Magyar Tartalomipari Szövetségtől teletextes tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal arról, hogy 120 kihelyezett szerkesztőség hogyan töltötte meg sokoldalú tartalommal a Magyar Televízió információs oldalait. Kelen András a Pro Bono Alapítvány képviseletében az ügyintézési lehetőségek megteremtését ítélte a legfontosabbnak, míg Galántai Zoltán, a magyar Big Brother-díj alapítója az adatkezelési elvek deklarálásának szükségességéről és betartásának fontosságáról beszélt. Mivel az előzetes témamegjelölés szerint a főváros döntéshozói arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan működtethetők a vitafórumok a leghatékonyabban és egyben a legdemokratikusabban, Vértes János a Prím Médiától azt fejtette ki, hogy a fórum nem feltétlenül egy olyan szolgáltatás, amelyet az üzemeltető ad a látogatóinak (és ezzel a nyakába veszi a moderálás nyűgét), hanem esetleg úgy is fel lehetne fogni, hogy a főváros üzemeltetői egy új eszközrendszert kapnak arra, hogy a lakosságot bevonják gondjaik megoldásába. Nemes Dániel freewebes tapasztalatai mellett azt a vízióját is felvázolta, hogy tíz év múlva a mai internet már nem létezik: lesz a "szórakoztató ágon" egy széles sávú, a mainál sokoldalúbb webkapcsolat, és lesz egy mobilinternet, amely a tömör információk disztribúcióját szolgálja. Csirmaz László a CEU-tól a mostani portál kritikájával, Gáspár Mátyás a Magyar Teleház Szövetség képviseletében pedig néhány betartandó alapelvvel egészítette ki az elhangzottakat, de hozzászóltak a témához a hallgatóságként jelen lévő érdeklődők is, például Elekes István, a MÚOSZ online szakosztályának titkára és Veszelovszky Zsolt a Port.hu-tól.

**

A választás

A választásról lapzártánkkor (október 7.) csak a száraz adatokat lehetett megtalálni a portálon: igaz ugyan, hogy külön oldalt nyitottak a témával kapcsolatos közérdekű információknak, de ott "csupán" a főpolgármester- és polgármesterjelöltek névsorát, a pártok listáit, a választási bizottság határozatait stb. olvashatták az érdeklődők, azonban sem vitafórum, sem a jelöltek önálló honlapjára mutató link, sem más interaktív alkalmazás nem volt. A Budapest.lap.hu site-on is elavultak ugyan a fórumokra mutató linkek, de hivatkozást találunk a (három) honlappal rendelkező főpolgármester-jelölt oldalára. (Fizetett politikai hirdetés teszi "pikánssá" ezt a weblapot.)

**

A Budapest.hu a 64. Európában

Immár a városi portálok is minősíttetnek, első alkalommal szeptember 5-én hirdették ki Bécsben, a városháza báltermében, hogy melyek Európa legjobb városi portáljai. 29 európai ország 130 városának honlapját vizsgálta meg a német Eckart & Partner Consulting cég, és kategorizálta a különböző felhasználói csoportok (lakosság, turisták, vállalkozások) nézete szerint.

A végeredmény:

1. Koppenhága (www.kobenhavn.dk)

2. Berlin (www.berlin.de)

3. Stuttgart (www.stuttgart.de)

...

64. Budapest (www.budapest.hu)

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32