Jelentősen többe kerülhet a telefonálás jövőre

Szalay Dániel, 2002. november 3. 08:49
A Pénzügyminisztérium "becsempészte" az Országgyűlés előtt lévő új adótörvénybe, hogy ezentúl a vállalkozások a telefonköltség általános forgalmi adójának csak mintegy 70 százalékát igényelhetik vissza. A vállalkozók aggódnak, a telefonszolgáltatók pedig máris drágulást ígérnek, ha minden úgy lesz, ahogy a jogszabály tervezetében áll. A PM abból indul ki, hogy a cégek alkalmazottai állítólag magáncélra is használják a céges vonalakat.
A Népszabadság által megkérdezett szakértők ugyanakkor vitatják, jogos-e egyáltalán a céges telefonhasználat egy részét eleve magáncélúnak tekinteni. Ezt rosszindulatú feltételezésnek tartják a jogalkotó részéről.

A másik fél álláspontja ugyanakkor az, hogy a szabályozás egyértelmű helyzetet teremt a telefon áfájának ügyében. A cégek ugyanis jelenleg elvben a telefonálás teljes áfájától elesnek, ha magáncélra használják a készülékeket. Ennek érvényesítése azonban meglehetősen nehézkes, mivel a telefonszolgáltatóknak nincs joguk kiadniuk, és nem is adják ki a részletes számlákat az adóhivatalnak. A hívott feleket ugyanis személyiségi jogok illetik meg.

Az új szabályozás miatt a telefonszolgáltatók költségei is növekedhetnek, ami akár a tarifák emelkedését is okozhatja azon túl, hogy a vállalkozóként előfizetők esetleg nem tudják elszámolni a teljes áfatartalmat, ami számukra további költségnövekedést jelenthet. A PM-nél a napilapnak azt mondták, ha a módosítás valóban hátrányosan érinti a cégeket, a hibát kiküszöbölik. Elképzelhető, hogy a zárószavazás előtt még változtatni fognak a jogszabálytervezeten.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32