Kovács Kálmán Rómában

MTI Sajtóadatbank, 2002. november 19. 08:03
A harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatás, a földi digitális televíziózás és a NATO-programokban való magyar részvétel témája szerepelt Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Maurizio Gasparri olasz kommunikációs miniszter hétfői római megbeszélésének középpontjában.
Mint Kovács Kálmán a magyar sajtónak elmondta, Gasparri beszámolt arról, hogy a harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatást Olaszországban már előkészítették, kiadták öt szolgáltatónak a koncessziót. A felek megállapodtak abban, hogy az olasz miniszter februárban Budapesten tájékoztatja magyar partnerét e szolgáltatás első hónapjainak tapasztalatairól. A találkozón beszéltek a földi műsorszórással megvalósuló digitális televíziózás fejlesztéséről. Olaszország 2006-ig kívánja széleskörűen bevezetni ezt a szolgáltatást.

Mivel Magyarország is komoly fejlesztést tervez ezen a téren, fölmerült, hogy a két ország próbáljon meg együttműködni - mondta a miniszter. Annál is inkább, mert Itália a NATO-n belül viszonylag sok projektben vesz részt, és Gasparri szerint a magyarok is bekapcsolódhatnak az informatika és a távközlés világát érintő ilyen jellegű programokba. Ez komoly innovációs és fejlesztési terület lehet számunkra - fűzte hozzá Kovács Kálmán.

A római találkozón szó esett arról is, hogy két ország részt vehet az Európai Unió keretén belül nemrég meghirdetett, az információs társadalom technológiai fejlesztését ösztönző közös pályázatokban. Összesen 900 milliárd forintnyi pályázati pénz áll rendelkezésre a következő négy évben, ebből Magyarországnak mintegy 30-40 milliárdnyi összeg megszerzésére van esélye.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32