Kovács Kálmán az informatikai fejlesztési tervekről

MTI Sajtóadatbank, 2002. november 28. 09:53
Kovács Kálmán közlése szerint jövőre 110 milliárd forintot fordít az ország a kormány által jóváhagyott informatikai fejlesztési program megvalósítására. Ezt az informatikai és hírközlési miniszter szerdán, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján mondta el.
Hangsúlyozta: a minisztérium költségvetésében - a tervek szerint - 30 milliárd forint lesz a fejlesztési program végrehajtására, míg más érintett tárcáknál 50 milliárd, továbbá mintegy 30 milliárd forint összegű adókedvezménnyel is támogatni kívánják a cégek és a magánemberek beruházását. A munkaadók és a vállalkozók a svéd modell szerint részesülnek majd adókedvezményben, így a legkisebb közteherrel járó pénzjuttatásként segíthetik dolgozóik számítógép vásárlását. - A munkavállaló számára is ez a legolcsóbb jövedelem, hiszen személyi jövedelem adó mentes lesz a PC-adomány - tette hozzá. Megemlítette: évi 60 ezer forintig - szabályozott körülmények között - a számítógépek vásárlásának, bérlésének, vagy lízingelésének költségei leírhatók lesznek az adóból.

A miniszter a programból kiemelte a tartalmi fejlesztéseket is. Elindítják az elektronikus közigazgatási szolgáltatás lehetőségének kialakítását, amelyet 2004-től az internet segítségével igénybe vehet a lakosság - mondta. Beszámolt arról is: az oktatás területén újraindítják a Sulinet programot és mintegy 13 milliárd forintot költenek a tankönyvek multimédiás anyagokkal való kiegészítésére. A meglévő hálózatok bérlésén keresztül tovább kívánják javítani a közösségi internet hozzáférés feltételeit is. Az európai uniós támogatások lehívásához, felhasználásához szükséges informatikai rendszer létrehozása szintén elkezdődik jövőre.

Kovács Kálmán elmondta: a fejlesztéseknél hátrányos helyzetben lévő régiókat - de magánembereket is - területi, szociális és etnikai támogatásokkal is kívánják segíteni az európai színvonalú informatika kialakításában.

A tárca vezetője szerdai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei látogatása során találkozott a térség polgármestereivel, iskola igazgatóival, informatikai tanáraival, valamint a Nyíregyházi Főiskola hallgatóival, akiket szakmai fórumokon tájékoztatott az elképzelésekről.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32