Véget ért az IBM merevlemezgyártó részlegének eladása

Tóth Kristóf, 2003. január 4. 10:33
Az IBM munkatársai a napokban bejelentették, hogy lezárult a cég merevlemezek gyártásával foglalkozó részlegének az eladása, és az eladott részlegekből létrejött egy új cég, név szerint a Hitachi Global Storage Technologies.
Az IBM és a Hitachi vezetői által aláírt adásvételi szerződés értelmében a Hitachi mintegy 2,05 milliárd dollár értékben felvásárolta az IBM merevlemezgyártó érdekeltségeinek nagy részét. Tudni lehet, hogy a Hitachi első lépésben a teljes vásárlási összeg 70 százalékát fizette ki, a fennmaradó 30 százalékot pedig az elkövetkező három évben fogja átutalni az IBM számlájára.

Az újonnan létrejött Hitachi Global Storage Technologies székhelye a kaliforniai San Joséban található, vezetésében pedig éppúgy megtalálhatók a Hitachi emberei, mint az IBM merevlemez részlegeinek korábbi szakértői. A Hitachi Global Storage Technologies vezérigazgatója az a Dr. Jun Naruse lesz, aki jelen pillanatban a Hitachi vállalat ügyvezető igazgatója, és aki korábban a Hitachi Data Systems elnök-vezérigazgatója volt. Ezenkívül tudni lehet, hogy az új vállalat vezetésében fontos szerepet fog betölteni Dr. Douglas Grose, az IBM Storage Technology Division jelenlegi vezérigazgatója. Az igazgatótanács tagjait a Hitachi vezetősége fogja kiválasztani, ezen tanács működésébe azonban a Big Blue-nak várhatóan már nem lesz beleszólása.

A Hitachi Global Storage Technologies megközelítőleg 24 ezer alkalmazottat fog foglalkoztatni, mely alkalmazottak közül mintegy 18 ezer az IBM jelenlegi munkatársai közül fog kikerülni, a további hatezer fő pedig mindeddig a Hitachi más részlegeinél dolgozott. Az új vállalat a világ tizenegy pontján rendelkezik majd gyártóüzemekkel, azonban említésre méltó, hogy az IBM egyes merevlemezgyártó részlegeit nem vonta bele az adásvételi szerződésbe, így ezen néhány részleg továbbra is az IBM tulajdonában marad.

A Hitachi gazdasági szakemberei úgy vélik, hogy a Hitachi Global Storage Technologies a 2003-as üzleti évben mintegy 5 milliárd dolláros forgalmat fog lebonyolítani, és a vállalat forgalma 2006-ban már a 7 milliárd dollárt is meg fogja haladni. A Hitachi elsődleges tervei közé tartozik az IBM-től felvásárolt részlegek működtetési költségeinek csökkentése és nyereségének növelése, ami egyes források szerint rövid időn belül munkaerő leépítéshez és gyártás kihelyezéshez fog vezetni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32