A Munkáspárt a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordult az IHM miatt

Szalay Dániel, 2003. január 7. 21:19
A Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszterhez, Kiss Elemérhez fordult a baloldali párt alelnöke, mivel álláspontja szerint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium nem válaszolta meg a nekik címzett valamennyi kérdését, és tárgyalni sem voltak hajlandóak a nemrégiben a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társaságával közösen közösen lobbizó politikai tömörüléssel, mely az önkormányzati választások előtt petíciót is átadott az IHM képviselőjének a minisztérium Dob utcai épülete előtt.
"Még 2002 szeptemberében levélben fordultam Kovács Kálmán miniszter úrhoz az Internet használatának átalánydíjának bevezetésével kapcsolatban, tárgyalásokat kérve tőle. Mivel a levélre válasz nem érkezett, 2002. október 14-én petíciót adtam át pártunk más vezetőivel és civil szervezetek képviselőivel együtt az IHM képviselőjének. Ebben megismételtük tárgyalási javaslatainkat, és felsoroltuk azokat a közérdekű kérdéseinket, amelyekre mindenképpen választ várunk. 2002. november 12-én Butsi Zoltán kabinetfőnök válaszolt a petícióra, de sajnos nem minden kérdésre válaszolt, és a tárgyalási javaslatunkra sem reagált." - indokolta Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke a Kiss Elemér kancellárminiszternek címzett levelük okát.

Vajnai elmondása szerint Butsi Zoltán válaszára írásban és telefonon is reagált, és a Kovács Kálmánnak címzett levélben kifejtette, hogy mely kérdésekben várnak még választ, továbbá megfogalmaztak egy konkrét javaslatot is, amelyről újból tárgyalást kezdeményeztek.

"2002. december 3-án levelet kaptam Bikkes Ágnes hivatalvezetőtől, melyben jelezte, hogy Csepeli György úr szívesen folytatna tárgyalást a felvetett kérdésekben. A levélben megadott telefonon jelentkeztem a tárgyalás időpontjának pontosítására. Két telefonbeszélgetés után, miután Bikkes Ágnes meggyőződött, hogy valóban a korábban megfogalmazott kérdésekben kívánunk tárgyalni, jelezte, hogy a levélben megadott időpontok nem felelnek meg Csepeli úrnak, és egy későbbi időpontot javasolt. Ezután sokszori próbálkozásom ellenére sem volt hajlandó telefonon beszélni velem, és a titkárság ígérete ellenére vissza sem hívott. A törvényesen megfogalmazott közérdekű kérdéseimre nem kaptam választ, közérdekű javaslatomra nem is reagáltak. Mivel Kovács Kálmán miniszter egy közszereplésében német diplomáciai nyomásgyakorlásról beszélt a Matáv ügyeivel kapcsolatban, a kérdés tisztázásához külpolitikai érdekünk is fűződik. A válasz megtagadását, illetve elkerülését a törvény rendelkezéseivel ellentétesnek tartom." - fogalmazott a Munkáspárt alelnöke, aki Kiss Elemért arra kéri, hogy az ügyet vizsgálja ki, és tegye lehetővé, hogy az alelnök kérdéseire választ kapjanak.

Kulcsszavak: IHM politika jog +legfontosabb

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32