A Fidesz a Sulinet-szerződésekről

MTI Sajtóadatbank, 2003. február 28. 08:57
A Fidesz oktatási kabinetje felszólítja a szaktárcát és felkéri az Elender-Matávcom konzorciumot, hogy járuljanak hozzá a Sulinet-programmal kapcsolatos 1997-es szerződés, annak módosításai, illetve a mostani közbeszerzési eljárás dokumentumainak nyilvánosságra hozatalához.
Az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményében felszólítja az Oktatási Minisztériumot (OM), hogy azonnali hatállyal tegye a nyilvánosság számára elérhetővé a dokumentumokat, illetve a tárca honlapján tegye közzé a Vivendi által az eljárás alatt beadott és az informatikai tárcához eljuttatott levelet.

A Fidesz állásfoglalása szerint a Sulinet üzemeltetésére kiírt és a Közbeszerzési Döntőbizottság által felfüggesztett közbeszerzési eljárás kapcsán a tárca vezetői több olyan nyilatkozatot tettek, amely nem felel meg a valóságnak.

A közlemény szerint nem igaz, hogy "a Fidesz vezette tárca 2001 szeptember 25-én módosította a szolgáltatóval kötött szerződést úgy, hogy az ár egyben növekedett".

Ekkor ugyanis a szerződés úgy változott, hogy egy végpontra vonatkoztatott szolgáltatási ára csökkent, mivel 510 iskola bekötését ingyen vállalta a szerződéses partner, és ezzel együtt a Sulinet felhordó hálózatának a kapacitása 2 Mbps-ról 17 Mps-re, vagyis 8,5 szeresére nőtt.

A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a Közbeszerzések Tanácsába delegált tagja - az OM állításával szemben - vélelmezte a törvénysértést, hiszen úgy fogalmazott: "az OM részvételi felhívását a közbeszerzési törvény 24.§ (2) bekezdésébe ütköző kiírásnak vélem, mivel az ajánlatkérő nem biztosította az ajánlattevők esélyegyenlőségét".

"Az (ál)közbeszerzési eljárás kiírása szerint a szerződéskötés február 22-én tehető meg, ha a tárgyalás nem tart 1 napnál tovább" - tartalmazza a közlemény.

A szolgáltatás megindításának napja pedig március 1., mivel a jelenleg érvényes szerződés ekkor megszűnik, ami - új szerződés hiánya esetén - azt is jelentené, hogy leáll a Sulinet.

A párt szerint a két dátumból könnyen kiszámítható, hogy a nyertes ajánlattevőknek valóban mindösszesen hat napja lett volna a 2300 végpontra hálózatot telepíteni.

"Ennyi idő alatt - a jelenlegi szolgáltató kivételével, akinek már kész van a rendszere - nem lehet kiépíteni a Sulinet hálózatot, hisz a szükséges eszközök szállítási határideje is meghaladja a 30 napot" - vélik.

A közlemény szerint az OM-nek abban igaza van, hogy az ajánlattevőnek lehetősége van meghaladni az előírt határidőt. Azt azonban elhallgatja a tárca, hogy az ajánlatkérőnek törvény által adott joga az ilyen ajánlatot visszautasítani. Az OM ebben az esetben nem is tehetett volna mást, hiszen az előírt határidőt meghaladó ajánlat esetén 2300 iskolában leállt volna az internetellátás.

A közleményben az ellenzéki párt utal arra, hogy Magyar Bálint előző minisztersége idején - 1998-ban, a választások előtt - gondolkodás nélkül megkötött egy 5 éves szerződést a Sulinet szolgáltatásra.

"Most azt állítja, hogy azért nem lehetett volna hamarabb kiírni a tendert, mivel a költségvetés nem adott fedezetet erre, mert a költségvetést december 23-án fogadták el - tartalmazza a közlemény.

A Fidesz felhívja a figyelmet: az Oktatási Minisztérium 2002-es gazdálkodási szabályzata lehetővé tette volna, hogy a tárca 60 százalék erejéig éven túli kötelezettséget vállaljon, vagyis kiírja tavaly júniusban a Sulinet tendert.

A közlemény szerint az OM állítása, miszerint "a Fidesz vezette tárca 2000 március 16-án közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosította a szolgáltatóval kötött szerződést", szintén nem felel meg a valóságnak.

"Erről bárki meggyőződhet a http://www.kozbeszerzes.hu/arhiv/0019/1049.html címen, ahol az Oktatási Minisztérium közleményét olvashatja a Sulinettel kapcsolatos közbeszerzési eljárás eredményéről" - írják.

A közlemény leszögezi: az oktatási miniszter a távközlés kapcsán mindig a versenyről beszél, mégis egy monopóliumot erősít.

Kulcsszavak: Sulinet +legfontosabb OM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32