A tanárok legolcsóbb fizetésemelése: otthoni internethozzáférés

Szalay Dániel, 2003. március 20. 16:41
Aki nem tanulja meg az elektronikus írás-olvasást, az analfabéta lesz a XXI. században - vélekedett Magyar Bálint oktatási miniszter az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány sajtóközpontjának mai sajtótájékoztatója alkalmából, ahol az uniós csatlakozás várható hatásairól beszélt, majd egyúttal bejelentette, hogy várhatóan már májustól az iskolák kifizetik a tanárok internet-hozzáférésének árát.
Az oktatási miniszter elmondta: - A Nemzeti Alaptanterv (NAT) felülvizsgálata során úgy éreztük, az a leghelyesebb, ha a 4. évfolyamtól kezdődően a 6. évfolyamig tanulják meg a diákok az informatika és az elektronikus írásbeliség alapjait. Erre a célkitűzésre az Európai Unió is jelentős támogatást szán, de a Nemzeti Fejlesztési Tervben is különítettünk el forrásokat erre a programra. Az oktatás tartalmi megújítására több tízmilliárd forint jut majd - mondta a tárcavezető.

- Ugyanakkor, bár a multimédiás előadótermek megjelenése és az otthoni számítógépek elterjedése pár év alatt megvalósulhatnak, de ez csak a keret: megfelelő tananyagokat is fejleszteni kell az új oktatási módszerekhez. A tanárok továbbképzése érdekében pedig már májustól az iskolák kifizethetik a tanárok otthoni internet-hozzáférését. Ez a "legolcsóbb fizetésemelés" - tette hozzá a miniszter, mivel nem kell utána személyi jövedelemadót fizetni, az iskola pedig költségként elszámolhatja.

A modern technológia, az informatikai ismeretek az EU oktatási programjaiban

Az információs társadalomban alapkövetelmény a számítógép használatának ismerete. 2000-ben, a Lisszabonban megtartott csúcstalálkozójukon az Európai Unió vezetői számos kezdeményezést indítottak útjára a modern technológiai eszközök használatának terjesztésére, és meghirdették az elektronikus tanulás (e-Learning) fejlesztésének uniós célkitűzését.

Az e-LEARNING uniós program az informatikai ismeretek terjesztésére kidolgozott akcióterv. A program a jó minőségű infrastruktúra kiépítését és a tanárok megfelelő képzését támogatja. A program céljai, amelyek részben már megvalósultak:

- internetkapcsolatot biztosítani 2001 végéig az Európai Unió minden iskolájában

- 2002 végéig elvégezni a tanárok megfelelő képzését a számítógépes ismeretek tanításához,

- 2002 végéig minden iskolát bekapcsolni a kutatási hálózatokba

- 2004-re biztosítani, hogy 5-15 diákra jusson egy multimédia számítógép,

- 2003 végére elérni, hogy minden végzős diáknak legyenek informatikai ismeretei,

- 2003 végéig minden munkavállalónak biztosítani a lehetőséget arra, hogy számítógépes ismereteket szerezhessen.

Az e-SCHOLA mozgalmát, az iskolák európai hálózatát az oktatásban felhasználható új technológiai eszközök minél jobb kiaknázására hoztak létre. A hálózatnak a magyar Sulinet is része. A mozgalomhoz csatlakozó iskolák interneten keresztül lépnek kapcsolatba egymással, így dolgoznak a közös ötleteken, ismerkednek egymás kultúrájával, és játék közben az új információs technológiák nyújtotta lehetőségekkel.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32