Szelektív hulladékgyűjtés a Westelnél

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2003. március 25. 18:40
A környezetvédelem napi gyakorlattá válása és a munkatársak elkötelezettségének erősítése érdekében a Westel márciusban négy budapesti telephelyén átfogó szelektív hulladékgyűjtést vezetett be. Az elsők között alkalmazott korszerű hulladékkezelésbe a későbbiekben a társaság üzletei és egyéb telephelyei is bekapcsolódnak.
Hosszas előkészületek után a Westel négy budapesti telephelyén megkezdődött a hazánkban vállalati szinten még ritkaságszámba menő újszerű hulladékgyűjtés, amelynek lényege, hogy a feleslegessé váló papírt, üveget, műanyagot valamint fémet külön-külön kezelhetővé és ezzel újrahasznosíthatóvá teszi. A társaság környezetvédelmi szakemberei a telephelyek minden közösségi helyiségében (összesen 45 helyen) négy különböző színű, felirattal ellátott gyűjtőedényt helyeztek el, amelyekből később a begyűjtött anyagok a szintén a hulladékfajtáknak megfelelő színű nagy tárolókonténerekbe kerülnek. A folyamat nélkülözhetetlen feltétele az anyagok gondos szétválogatása és szelekciója, újrahasznosításkor ugyanis csak az azonos, nem szennyezett, tiszta alapanyagok gyűjthetők egybe. A gondosan szétválogatott hulladékot a kezeléssel megbízott cég ismételten átvizsgálja (utószelektálás), feldolgozza, majd a hulladék bálázva vagy konténerekben kerül az újrahasznosítást végző szervezetekhez.

A bevezetése során a program felelősei semmit sem bíztak a véletlenre. Az érintett közel 1100 munkatárs több alkalommal részletes tájékoztatást kapott és a vállalat mindenki számára hozzáférhető intranet oldalain képekkel illusztrált útmutató segít a szelektálásban, ismerteti az egyes anyagok elhelyezésének feltételeit. A Westel előzetes számításai szerint a szelektív hulladékgyűjtés jelentősen csökkenti a környezet terhélését és az újrahasznosításnak köszönhetően a program 2-3 éven belül nyereségessé válik. Az ISO 14001-es környezetirányítási rendszerben kitűzött célok és folyamatok részeként bevezetett programra fordított kiadások megtérülése bizonyítja, hogy a természeti erőforrások megóvása nincs ellentétben a gazdasági élet szereplőinek érdekeivel, sőt, a “zöld szemlélet" a hatékony működés nélkülözhetetlen eleme.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32