Sulinet II: OM reakció a Fidesz-frakció vádjaira
Pokorni Zoltán a sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz-frakció országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a parlament elé annak érdekében, hogy az Országgyűlés biztosítsa a Sulinet II. program működését. A politikus szerint az Oktatási Minisztérium olyan pályázatot írt ki, amely szerint a győztes ajánlattevőnek mindössze egy hét állt rendelkezésére, hogy többmilliós költséggel kiépítse a több mint 2.200 végpontot a Sulinet-hálózathoz.
A minisztérium közleményében kifejti: két hónappal ezelőtt a Fidesz politikai befolyását is latba véve azon fáradozott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság az eljárás keretében megtiltsa az Oktatási Minisztériumnak az olcsóbb és nagyobb sávszélességű internet-hozzáférést biztosító szerződés megkötését. - Most, hogy elérték céljukat, álszent módon határozati javaslatot kívánnak az Országgyűlés elé terjeszteni a program működése érdekében - írják.
A minisztérium "természetesen örömmel fogadja a Fidesz támogató szavazatait a Sulinet-program folytatásához, de a jelenlegi oktatási kormányzat - amely élvezi a többségi kormánykoalíció támogatását - garanciát vállal arra, hogy a 800 ezer közoktatásban tanuló diák és 85 ezer pedagógus továbbra is elérje a közkedvelt szolgáltatást." A tárca "őszintén csodálkozik Pokorni Zoltán aggodalmán, hisz minisztersége két éve alatt kizárólag a program lelassításán, illetve átnevezésén fáradozott".
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai felkészítés érzékszervi fogyatékosoknak
- Új kurzusokkal bővül a Cisco Hálózati Akadémia képzési portfóliója
- Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
- Három osztállyal indul ősztől az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.