Mivel foglalkoznak ma a 3dfx egykori vezetői?
A 3dfx másik alapítója, Ross Smith jelenleg a Quantum3D-nél tevékenykedik, még pedig a cég marketing és üzletfejlesztési részlegének alelnökeként. Smith egyébként azzal a Gordon Campbellel alapította meg a Quantum3D-t, aki egykor ugyancsak a 3dfx alapítói, később pedig vezető beosztású munkatársai közé tartozott. Campbell most a Quantum3D igazgatótanácsának elnöke.
Scott Sellers, ugyancsak egykori 3dfx alapító tag minden jel szerint visszavonult, ugyanis az utóbbi időkben lényegében semmit sem lehetett hallani felőle. Nem úgy George T. Haberről, a 3dfx egyik régi vezetőjéről, aki jelenleg többek közt a GigaPixel Corporation elnök-vezérigazgatója, valamint a Zoran, BOPS és Aristo Technologies nevezetű cégek igazgatótanácsának tagja.
Az egykor a 3dfx marketingrészlegének alelnökeként tevékenykedő Stephen Lapinski most az Advanced Micro Devices-nél (AMD) dolgozik, még pedig a memóriagyártó részleg egyik alelnökeként. Lapinski felel az AMD vezeték nélküli eszközökbe szánt, illetve beágyazott memóriáival kapcsolatos stratégiai kapcsolataiért, üzletfejlesztéséért, valamint marketing tevékenységeiért. Alex Leupp, a 3dfx volt elnök-vezérigazgatója most a különböző médiaprocesszorokat fejlesztő Atsana Semiconductornál van hasonló pozícióban, végül pedig említésre méltó, hogy a 3dfx hardverrészlegének egykori elnöke, a különböző Voodoo termékekért felelős Phil Carmack jelenleg az Nvidia üzletfejlesztési részlegének az alelnöke.
Kapcsolódó cikkek
- Az Nvidia Tesla szuperszámítógép-család néhány új részlete
- 500 GFLOPS teljesítményű Nvidia GPGPU
- Megszületett az első DirectX 10-es mobil videóchip
- Mobil GPU beágyazott DRAM-mal
- Mesterségesen tartotta magasan az árakat az ATI és az Nvidia?
- Az NVIDIA felfedte a GeForce 7900 GTX részleteit
- Új NVIDIA Quadro FX termékek
- Nvidia vagy Ati?
- Nvidia GeForce 7800 grafikus kártyák a jövő héten
- GeForce 7: Jön a következő generációs NVIDIA grafikus processzor
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.