Magyar Bálint lelkiismerete tiszta a "Cisco-ügyben"

Szalay Dániel, 2003. június 16. 08:25
Az oktatási miniszter bármikor készséggel áll az oktatási tárca és a Cisco
Systems szerződéseit ellenőrző ÁSZ-vizsgálat elébe. Magyar Bálint a Magyar
Televízió vasárnap esti közéleti műsorában azt mondta, a Fidesz "aljas
lejárató hadjáratot" folytat ellene, és ezért nem kérte az ellenzéki párt az
átvilágítást korábban.
A Fidesz frakcióvezetője, Répássy Róbert vasárnap
újabb rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az informatikai
világcéggel kötött szerződések több ponton jogellenesek, majd hozzátette, a
párt az ÁSZ-hoz fordul vizsgálatot kérve.

Magyar Bálint szerint a Fidesz részéről már hetekkel ezelőtt elvárható lett
volna, hogy az Állami Számvevőszéktől kérjen vizsgálatot a Cisco Systems-zel
kötött szerződések ügyében, de ebben az esetben a miniszter szerint az
ellenzéki párt nem tudott volna a levegőbe beszélve lejárató kampányt
folytatni az Oktatási Minisztériummal szemben.

A fideszes Répássy Róbert képviselő most vasárnap azt állította, hogy
hónapok óta a minisztérium birtokában van egy jogi szakvélemény, amely
szerint az informatikai világcéggel kötött szerződések több ponton
jogellenesek, illetve indokolatlan egyoldalú előnyöket biztosítanak a cég
számára. Magyar Bálint ezeket az állításokat ma szintén cáfolta az MTV "A
szólás szabadsága" című műsorában. Valójában ugyanis a Cisco biztosít
előnyöket az informatikai képzésben résztvevőknek.

Szombati hír, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége bizalmat szavazott Magyar
Bálintnak. A Fidesz erre úgy reagált, hogy a szabad demokraták nem
mérlegelték a jogi kifogásokat, politikai döntést hoztak, ahelyett, hogy
levonták volna a konzekvenciákat.

Korábban Medgyessy Péter miniszterelnök is azt mondta, szó sincs Magyar
Bálint távozásáról, mivel Magyar Bálint jól végzi a dolgát.

Limitált szériás karórával rukkolt elő a Casio

Újra elérhető az egyik legnépszerűbb csúcsmodell, a limitált szériás MRG-B2000B-1A4, a strapabíró és elnyűhetetlen CASIO G-SHOCK karórák egyik legelegánsabb képviselője. „Ez az MR-G típus nemcsak látványában, hanem tudásában is kiemelkedik a mezőnyből” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

2024. június 20. 20:36

A tanároknak a nyár olyan, mint két hónap Hawaii – vagy mégsem?

Tanárnak lenni jó, hiszen ahogy az iskolás gyerekeknek, úgy nekik is ott van a két hónap szünet a nyár közepén. Ez álomszerűen hangzik, de a valóságban egy pedagógus feladatai nem érnek véget az évzáróval, és nem a szeptemberi becsengetéssel térnek vissza a munka világába, ahogy ezt sokan feltételezik. Varga Krisztina, a Yettel ProSuli programjának szakmai tanácsadója foglalja össze, milyen a valóságban egy „tanári nyár”, és tippeket ad arra, hogy szakmától függetlenül hogyan lehet valóban pihentető a szabadság.

2024. június 20. 19:42

Kvantumkonferenciát szerveztek a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon

A kvantumtechnológia áttörést hozhat a járműiparban és az orvostudományban is. A kvantumos jelenségek elsősorban az anyag legkisebb építőköveinek viselkedésében jelentkeznek. Ezek a parányi részecskék teljesen máshogy viselkednek, mint ahogy azt a hétköznapi életben megszoktuk. A kvantumos jelenségekre épülő kvantumtechnológia forradalmi változásokat hozhat a környezetünk érzékelésében és az információfeldolgozásban. A Bosch jelenleg a kvantumtechnológián alapuló első termékeinek fejlesztésén dolgozik, melyek az orvosi és a mobilitási területeken lesznek alkalmazhatók.

2024. június 20. 18:33

A Samsung The Frame kijelzői új lehetőségeket kínáltak a művészet felfedezésére az Art Basel kiállításon

A Samsung az Art Basel 2024 kiállítás hivatalos vizuális kijelző partnereként a rendezvényen mutatta be The Frame televízió családját. Az eseményt június 13. és június 16. között*  rendezték a svájci Bázel városában, a Messe Basel kiállítási központban.

2024. június 20. 18:04

Ismét a japán szamuráj kultúra előtt tiszteleg a Casio

Újra elérhető az egyik legnépszerűbb csúcsmodell, a limitált szériás MRG-B2000B-1A4, a strapabíró és elnyűhetetlen CASIO G-SHOCK karórák egyik legelegánsabb képviselője. „Ez az MR-G típus nemcsak látványában, hanem tudásában is kiemelkedik a mezőnyből” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

2024. június 20. 17:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02