Avaya Kft.: új ügyvezető, erősítés a szolgáltatásban

Kovács Attila, 2003. június 24. 13:00
[smallimage 1 left]Az amerikai Avaya Inc. magyarországi leányvállalatát választotta fejlesztendő európai technológiai központjául. Az elmúlt egy év során a hazai vállalat 50%-kal emelte szakembergárdájának létszámát és 100%-kal növelte piaci részesedését a térségben. Az Avaya Magyarország Kft. támogatásával új szakma is indul hazánkban: szeptembertől hét középiskolában kezdődik államilag elismert ügyfélszolgálati (call/contact center) aszisztensek képzése.
Rohály Gábor, a kft. ez év május elsejével kinevezett új ügyvezető igazgatója a cég június 24-én Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, az Avaya számára kifejezetten hazánk a kelet európai régió központja, és a térségbe irányuló terjeszkedés kiindulópontja. A magyar leánycég az elmúlt évtől kezdődően egyre hangsúlyosabb szerepet kap az amerikai vállalat európai és EMEA térségbeli terjeszkedésében. A cégvezető, aki az Avaya technológiai támogatóközpontjának igazgatója is, az európai államok és a FÁK országok szakmai támogatását biztosító, magasan képzett szakembergárda 40-ről 60 főre történő bővítéséről, az Avaya EMEA VoIP piaci részesedésének 8-ról 17%-ra növeléséről számolt be.

Libor Voncina, az EMEA régiószolgáltatásokért felelős alelnöke a sajtótájékoztatón az infokommunikációs iparág jövőjéről elmondta, hogy a piaci nehézségek leküzdésére a megoldás a technikai kiválóság mellett az, ha az ügyfelek számára biztosított szolgáltatásokra jobban koncentráló megoldásokat hoznak létre. Ez a trend vezetett oda, hogy az Avaya létrehozta Global Services üzletágát, amelyben a magyarországi szakemberek tudását kihasználva alakult ki hazánk régióközponti szerepe. A szolgáltatási üzletág létrehozásával közvetlenül, vagy a viszonteladók útján többféle igényt ki tudnak elégíteni, mint eddig valaha. A viszonteladók képzésére kiemelt figyelmet fordít a vállalat, és Magyarország ebből a szempontból is kiemelkedő szerepet kapott, nevezetesen Budapest az Avaya University régióközpontja is egyben.

A hazai vállalat új szolgáltatási üzletága Európa második legnagyobb szakértői központjának számít, amelynek feladata, hogy a meglévő viszonteladói partnerhálózatot, az ügyfeleket és az Avaya külföldi leányvállalatainak szakembereit támogassa, távolról beavatkozva a telepítésekbe, ellenőrzésekbe és javításokba – mondta el Varga György, az új szolgáltatási üzletág igazgatója. A végfelhasználók és a viszonteladói partnerhálózat számára kész szerviz és installációs szolgáltatási konstrukciókat biztosítanak, így egységesen szolgálhatják ki ügyfeleiket.

Az ügyfélközpontú üzleti kultúra hazai terjesztése érdekében a Humánerőforrás Alapítvány kezdeményezésére szeptembertől, összesen hét középiskolában, ebből négy intézményben az Avaya legmodernebb termékeivel indul el az államilag elismert ügyfélszolgálati asszisztensképzési program. A cég ezen felül a következő tanévben vezeti be a fiatal tehetségek ösztöndíjprogramját is, valamint az Informatikai Vállalkozók Szövetsége tagjaként erőfeszítéseket kíván tenni az infokultúra és a megfelelő jogi környezet kialakítására – emelte ki Rohály Gábor.

A vállalat által képviselt korszerű technológiáiról illusztrálásképpen Varga György kiemelte, hogy a magyarországi ügyfelek számára kiemelkedően fontos az Avaya szabadalmának, az Expert Systemnek a szolgáltatási rendszerbe történő beépülése. Ez egy automatikusan, távolról, az ügyfél számára láthatatlanul működő felügyeleti és szerviz eszköz, melynek hátterében egy olyan hibaadatbázis áll, amelyet az Avaya tíz éve fejleszt és tölt föl információkkal. A Webticketing megoldás révén ezentúl az ügyfelek is hozzáférhetnek a hibaadatbázishoz, hibát jelenthetnek be és on-line nyomon követhetik a karbantartási folyamatokat.

Magyarországon a közvetlen jelenlét mellett alapvető cél a viszonteladói hálózat további erősítése, hogy az Avaya-nak az IP telefónia és a call/contact center piacon való térnyerése gyorsabb lehessen – mondta Gáll Tamás, az Avaya Magyarország kereskedelmi igazgatója. Az infokommunikációs iparban az egyértelműen megtérülő beruházásoké a jövő, tehát olyan megoldásokat vásárolnak meg az ügyfelek, amelyekről világosan kimutatható, milyen árbevétel növekedést és költség megtakarítást eredményez a felhasználó vállalat számára – hívta fel a figyelmet Gáll Tamás. Példáként elmondta, hogy többek között a mobiltársaságok is az Avaya ügyfélkezelő call center megoldásait használják, és ezek közül figyelemre méltó, hogy a Vodafone már a legmodernebb technológiát alkalmazva szolgálja ki ügyfeleit, illetve segítségével úgy képes piacra vinni termékeit, hogy emellett költségeit is csökkenti.
Kulcsszavak: Avaya-hu +céginfo

Így bővült a lekérhető videószolgáltatások közönsége 2023-ban

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 12:04

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36