A HTH megtiltotta a V-fon hétvégi akcióját

Kovács Attila, 2003. július 19. 22:34
A Hírközlési Felügyelet ma úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a V-fon Távközlési Szolgáltató Rt. a július 19-től meghirdetett akcióját nem indíthatja el, mivel a HÍF Hírközlési Területi Hivatal (HTH) Pécsi irodája megtiltotta szabálytalan előhívószám alkalmazása és az általános szerződési feltételek megsértése miatt.
A V-fon Rt. „Nyári akció hétvégi telefonbeszélgetésekre" elnevezéssel hirdette meg akcióját, amellyel július19-től augusztus 31-ig szombat éjféltől vasárnap éjfélig, továbbá augusztus 20-án ugyancsak nulla órától nulla óráig a helyi és a körzeten belüli beszélgetésekért egységesen 45 forintot számláznak. Azoknak, akik nem kívántak élni a lehetőséggel - mert rövidebb idejű beszélgetés kívántak volna folytatni, 45 forintnál kevesebb díjért - egy előhívószám tárcsázását ajánlotta fel a V-fon. A 1767-es előhívószám tárcsázásával hívásuk a normál másodperc alapú számlázás szerint történt volna. A nyári akció megindítását a HTH Pécsi irodája megtiltotta.

A határozat indoklása szerint a szolgáltató kérelmében a tervezett használatba vétel időpontjaként 2003. augusztus 1-jét jelölte meg. A HTH Budapest Iroda 2003. július 14-i dátummal kiadta a 1767-es speciális, szolgáltatóhoz rendelt számra vonatkozó kijelölő határozatot, amely a bevezetés tervezett időpontjára (2003. július 19.) nem emelkedik jogerőre. Másrészt a kérdéses szám díjazási mód meghatározására nem használható. Vagyis a szolgáltató az akcióhoz olyan előhívó számot kíván alkalmazni, amelynek használatához jogerős engedéllyel nem rendelkezik és amely a tervezett módon nem használható. A HTH vizsgálata azt is megállapította, hogy az akciós szolgáltatás ebben a formájában - az előhívó szám alkalmazásának módja miatt - nem az akcióban részt venni szándékozó, hanem az azt igénybe venni nem kívánó előfizetőkre ró kötelezettséget. Miután ez az eljárás a már meglévő, érvényes szerződéssel rendelkező előfizetők jogait megváltoztatná, a hatóság felhívja a szolgáltató figyelmét, hogy ehhez az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) módosítása volna szükséges. Az ÁSZF módosítását indokolja az is, hogy az akcióban meghirdetett időkorlátozás nélküli tarifa eltér a jelenleg alkalmazott másodperc alapú díjmegállapítástól, ami egyértelműen csak a hosszabb ideig tartó telefonbeszélgetések esetében jelent előnyt az előfizetők számára.

„A hatóság a határozat nyilvánosságra hozatalát a hírközlési törvény 85. § (5) bekezdésének alapján, a súlyos fogyasztói érdeksérelem megelőzése, illetve csökkentése érdekében teszi meg. A hatóság a nyilvánosságra hozatalról saját hatáskörben intézkedést kezdeményez, illetőleg a szolgáltatót is erre hívja fel a rendelkező részben foglaltak szerint"-- áll a HTH Pécsi irodájának határozatában
Kulcsszavak: tarifa Híf V-fon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36