Rolling Stones koncert - kulisszatitkok mobiltelefonon
Craig Evans a Clear Channel Entertainment elnökhelyettese elmondta, hogy "a vezeték nélküli kapcsolat nem csak egy kávézóban, vagy egy hotelhallban jelentheti a folyamatos friss információk áramlását az érdeklődők felé, hanem olyan, eddig még fel nem fedezett területeken is, mint amilyen az együttműködő partnereinkkel közösen bemutatott fejlesztés. A rajongók ugyanis nem csak egy koncertre kíváncsiak, ahol jobb esetben személyesen is jelen vannak, hanem arra, hogy bálványaik mit csinálnak a többi helyszínen, mi folyik a színfalak mögött. A rendszert úgy dolgoztuk ki, hogy az információk azonnal, vagy egy órán belül rendelkezésre álljanak a koncertoldalakon, így nagyon rövid időn belül lehet olvasni a riportokat, tudomást szerezni a szék/helyfoglalásokról, értesülni a zenekar koncert útvonaláról - hogy csak néhány érdekes lehetőséget ragadjak ki."
A közös fejlesztés másik eredménye, hogy a koncert promotere többezer dollárt spórolhat meg azzal, hogy szükségessé válik a hálózati kábelezés, így a munkaerő hatékonyabban tud összpontosítani más fontos kiszolgáló feladatokra.
Kapcsolódó cikkek
- GPRS-modem a laptopról való mobilozáshoz
- MSN: online nézettségi rekord a Live Earth koncerttel
- Közel megduplázódtak a digitális zeneeladások
- Casio-DoCoMo vegyes vállalat vezeték nélküli elektronikus fizetésre
- Bezárt az allofmp3.com
- Adásszünettel a zenéért
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Mobiltelefonos zeneletöltő szolgáltatás indul Európában
- WiFi iPod
- Nokia "Öt város, egy buli" az MSN-en
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).