Ideje frissíteni!

Rendszerfrissítés szerverkonszolidációval

forrás Prim Online, 2003. augusztus 4. 12:39
A Gartner piackutató cég felmérése szerint jó néhány vállalatnál még mindig évekkel ezelőtti, ma már elavultnak számító konfigurációk, kifutóban lévő szoftververziók segítik a munkát, mert a cégek nehezen szánják el magukat a hardver és a szoftver korszerűsítésére, a jól bevált NT rendszerek cseréjére. Pedig megérné a váltás, mert az új eszközök és az arra kerülő friss verziójú szoftverek jelentősen növelik az elérhető teljesítményt, ami a cég termelékenységére és ezáltal gazdasági eredményességére is jótékony hatással van.
A Gartner független piacelemző cég azt jósolja, az elavulófélben lévő NT rendszereket – már csak a hamarosan egyébként is megszűnő, NT-sorozathoz kapcsolódó terméktámogatás okán is –, nagyon sokan a legmodernebb, idén áprilisban bejelentett Windows Server 2003-ra cserélik majd. Az elemző cég felmérései szerint a használatban lévő Windows-serverek 60-70 százaléka még ma is NT kiszolgáló. A jövő év végére a Windows Server 2003-ra migrált rendszerek 75 százaléka a korábbi NT Serverből származnak majd.

A Gartner elemzői – az ügyfelek visszajelzéseire támaszkodva – jelentésükben leszögezték: a Windows Server 2003 megfelelően stabil ahhoz, hogy a cégeket a régi rendszerről való frissítésre ösztönözze. Bár a Windows Server 2003-on futtatni szánt, külső gyártók által fejlesztett szoftverek és az alájuk kerülő hardverek kis százaléka esetében előfordulhat, hogy még nincs teljes támogatás, a Gartner – miután felvette a kapcsolatot ezekkel a külső gyártókkal – meggyőződött arról, hogy legkésőbb 2003 végére a támogatás gyakorlatilag teljessé válik. Az első javítócsomagokra sem érdemes tovább várni, mert az operációs rendszerről kimondottan pozitív visszajelzések érkeztek. Azt javasolják, mihamarabb érdemes megkezdeni a kompatibilitási teszteket ott, ahol tervezik a bevezetést, mert az Active Directory-ban jelentős fejlesztések voltak.

Az elemzők szerint a Windows NT Server felhasználóknak már most érdemes megindítaniuk a WS 2003-ra való migrációs folyamat tervezését, előkészítését, hogy még 2004 vége előtt – vagyis az NT Server támogatásának végleges beszűntetése előtt – sikeresen átálljanak a nemrégiben bemutatott operációs rendszerre. A Gartner azt is javasolja, hogy a Windows 2000 felhasználói is kezdjék meg az átállást abban az esetben, ha a hardvert korszerűsítik.

A Microsoft legújabb szoftvere egyébként számos olyan újdonsággal bír, amelyek arra sarkallhatják a cégek vezetőit, hogy elszánják magukat az NT cseréjére és hozzá kapcsolódóan az elavult hardverpark felújítására. Fontos fejlesztések zajlottak le az Active Directory háza táján. Különösen a nagyvállalati felhasználók fogják nagyon hasznosnak találni az Active Directory újításait, ami azonban leginkább akkor lehetséges, ha a doménvezérlőket migrálják. Ellenkező esetben Windows 2000 üzemmódban is működtethetőek a rendszerek. Újraírták az Internet Information Servert, ami jó hatással volt a webes teljesítményre és megbízhatóságra is; fejlődött a hardvertámogatás, így már lehetséges a rendszer megbízható használata akár 64 processzoros számítógépeken is. A Windows Server 2003 már 64 bites támogatással bír, jelentősen javult a rendszer biztonsága, elkerülendő a külső- vagy belső rosszindulatú támadásokat. A legfontosabb mégis az, hogy a Microsoft jelentősen növelte a kiszolgáló teljesítményét; a Scheduler (időzítő) és a többi teljesítményfejlesztések eredményeként bizonyos esetekben a Windows Server 2003 háromszor gyorsabban fut ugyanazon a hardveren. Nem is kell mondani, milyen fontos a cégek számára a menedzselést és az adatbiztonságot növelő alkalmazások használhatóságának fokozása, melyek segítésével féltve őrzött adataikat még nagyobb biztonságban tudhatják például az automatikus rendszer-helyreállítás, a távmenedzsment, a rendszer-felügyeleti alkalmazások és a szkriptelési lehetőségek és speciális alkalmazások révén. A stabilitást garantálja az is, hogy az új hardvermeghajtó telepítése során akár a régire vissza is lehet térni, amennyiben probléma merülne fel az eszközmeghajtóval,.

A jövő

A Microsoft következő szervertermékét, a jelenleg Blackcomb fedőnevű rendszert, a várakozások szerint 2007-ben vagy 2008-ban jelenteti meg. A Windows XP-t követő Longhorn fedőnevű klienstermékére pedig szintén várni kell még: legkorábban 2004-ben jelenhet meg, de az elemző cég szerint az igazán valószínű dátum 2005-ben kerül a polcokra. Nem érdemes tehát most várni ezekre az újdonságokra. A Windows Server 2003 összesen négyféle változatban kapható, érdemes utánanézni, cégének melyik verziót szánták!

Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!

Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt. 

2024. december 22. 12:10

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!

Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt. 

2024. december 22. 08:33

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32