Stumpf István az IKB-ról szóló Kehi-jelentésről
Az említett intézményeket ugyanis korábban Stumpf István felügyelte vagy irányította, "s mindegyiknek a korábbi működése több feljelentést, vizsgálatot indokolt, és több ügyben jelenleg is folyik a rendőrségi nyomozás" - jelentette ki a kormányszóvivő.
Az Informatikai Kormánybiztosság tevékenységét értékelő Kehi-jelentéssel kapcsolatban Stumpf István azt mondta, hogy a kormánynak nem a múlt ügyeivel kell foglalkoznia - emlékeztetett Gál J. Zoltán.
"Szerintem viszont az adófizetőknek joguk van tudni, hogy mi lett azokkal a milliárdokkal, amelyeket az Informatikai Kormánybiztosság kezelt. A Kehi vizsgálata éppen ennek felderítését célozta" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
Hozzátette: "Elég lesújtó az a kép, amely a vizsgálat nyomán az előző időszakról feltárult. A Kehi által vizsgált pályázatok közül egyetlen egy volt olyan, amely megfelelt az előírásoknak, az összes többi szabálytalan vagy törvénysértő volt".
A Stumpf Isván által használt "méltánytalan politika támadás" kifejezést felidézve a kormányszóvivő úgy fogalmazott: "mindenféle politikai szándék nélkül el lehet menni az Andrássy útra és megnézni a Divatcsarnok épületét, hogy ott vajon kialakult-e az a multimédiás informatikai központ, amelyre az előző kormány milliárdokat költött, vagy pedig továbbra is üresen áll és romlik az épület".
Gál J. Zoltán szerint ahhoz sem kell politikai szándék, hogy valaki megítélje: jogos-e a miniszter beszédeinek megírását informatikai fejlesztésre szánt pénzekből fizetni.
Politikai elfogultságtól mentesen megítélhető az is – fűzte hozzá -, szabályos-e az a pályázat, amelynek eredményét már az elbírálása előtt kihirdetik. "A Kehi vizsgálata ugyanis ilyen ügyeket tárt fel" - mondta.
A volt kancelláriaminiszter által kilátásba helyezett jogi lépésekről a kormányszóvivő közölte, hogy a jogi lépések Stumpf Istvántól függetlenül megtörténnek. A Kehi hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a rendőrségen.
"Így jó esély van arra, hogy végül a független bíróság dönthessen arról, kit és milyen mértékben terhel felelősség ezekért az ügyekért. Ez az eljárás nyilván Stumpf miniszter úr személyes felelősségére is kitér majd" - fogalmazott Gál J. Zoltán.
Kapcsolódó cikkek
- E-petíció dönthetne a társadalmat érintő kérdésekről
- MMS-cenzúra Iránban
- Nigéria: mobiltelefonnal a választási csalás ellen
- Kínai DoS-támadások a Marx archívum ellen
- Klikk-kampány az internetes cenzúrázás ellen
- Megjelent a Freedom Fighter 56! internetes játék
- Október 23-i programok a www.19562006.hu-n
- A politikusok még nem ébredtek rá az internet jelentőségére
- Nemzetbiztonsági szoftvert fejlesztenek az USA-ban
- Csendes választási hétvége az interneten
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.
DSynchronize 2.48.172
A hordozható DSynchronize képes két vagy több mappát szinkronizálni, függetlenül azok találati helyétől (helyi lemez, USB-meghajtó, helyi hálózat, FTP-kiszolgáló). Lehetőségünk van csak újabb elemek másolására, kétirányú szinkronizálásra stb.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.