Fővárosi Bíróság: szeptember 19-én döntés a Sulinet-pályázatról

forrás Prim Online, 2003. szeptember 12. 10:35

Az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága legutóbbi ülésén nem támogatta azt az ellenzéki határozati javaslatot, amely a Sulinet-pályázat visszásságainak kivizsgálását szorgalmazta. A Fővárosi Bíróság szeptember 19-én ül össze, hogy döntsön: valóban versenyellenes volt-e a pályázat.
Az Országgyűlés informatikai bizottsága kedden leszavazta azt a fideszes határozati javaslatot, amelyben többek között a Sulinet-pályázat visszásságainak kivizsgálását kérték – írja a Magyarország.hu.

A Fidesz-képviselő azért bírálta az oktatási tárcát, mert az IHM az ígért április helyett csak augusztus végén írta ki a Sulinet-hálózat fejlesztését is magában foglaló Közháló-tendert. A képviselő szerint ki kellene vizsgálni, hogy miért csúszott a pályázat kiírása. Az új pályázat szövege ismét szűkíti a lehetséges jelentkezők körét, mert rövid idő alatt csak kevés cég képes ekkora mennyiségű internetkapcsolatot kiépíteni - indokolta a vizsgálat fontosságát a képviselő.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban az Oktatási Minisztérium 3 millió forintos bírságot kapott, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálata szerint a Sulinet-program folytatására kiírt első pályázat nem biztosította a pályázók közti egyenlő versenyt. A minisztérium fellebbezett a szankció ellen, mert úgy véli, hogy a KDB nem a kellő alapossággal vizsgálta meg a szerződést. A Fővárosi Bíróság szeptember 19-én ül össze, elképzelhető, hogy már ezen a napon megszületik a jogerős döntés.

A Sulinet a Közhálóprogram részeként folytatódik tovább. A pályázat kiírása azért húzódott el, mert az oktatási tárca a pályázat technikai részének lebonyolítását átadta az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak, a két tárcának pedig egyeztetnie kellett a tender részleteiről – mondta az OM főosztályvezető-helyettese.

Az IHM jelenleg várja a pályázatokat a Közhálóprogram első fázisának hét tenderére.
Kulcsszavak: pályázat Sulinet IHM tender

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32