Szakmai nap a Magyar Információs Társadalom Stratégiáról
Mintegy 110 résztvevővel szakmai vitanapot tartottak szeptember 18-án az IHM-ben az elkészült Magyar Információs Társadalom Stratégiáról (MITS).
Baja Ferenc, a MeH államtitkára ismertette ez után az eKormányzat stratégiát, amely itt került először szakmai fórum elé. A stratégia alapján hat átfogó elektronikus kormányzati alprogramot kívánnak elindítani: alapinfrastruktúra, eSzabályozás, eHatékonyság, eSzolgáltatások, eTudásfejlesztés és EU-integráció.
Az államtitkár szerint az konkrétan az igazolványok és az adó terén lesz 2005-ig leginkább előrelépés az elektronikus ügyintézésben. Elhangzott az is, hogy az eKormányzat stratégiával a kidolgozók saját oldalukrüól alapot is szeretnének adni a MITS-nek.
Kapcsolódó cikkek
- Nyilvános a digitális átállás stratégiája
- Digitális televízió: tartalmi megújulás, vagy csak új technikai platform?
- Számít a Műegyetemre a MeH
- Konferecia a digitális átállásról - év végére elkészül a kormányhatározat
- Szakmai konzultáció indult a digitális műsorszórásra való átállásról
- Informatikai és távközlési albizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz
- Magyar vélemény szerint az elektronikus kapcsolattartás védelmére kell koncentrálni az EU-ban
- A szélessáv terjedése fontos versenyképességi tényező
- Digitális műsorszórás - Magyarország 6-8 országos sávot szeretne
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!