Kárpát-medencei magyar IT-konferencia novemberben
az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a minisztérium között e témában májusban létrejött megállapodás megvalósításának eddigi eredményeit.
A megbeszélésen megegyezés jött létre arról, hogy szakértői csoportok a közeljövőben véglegesítik a megállapodás végrehajtásának határidőkhöz kötött átfogó cselekvési tervét. Ebben helyet kap az interneten elérhető magyar nemzeti művelődési digitális adattár feltöltése az erdélyi magyar közgyűjteményeket bemutató adatokkal, akárcsak az erdélyi magyar informatika-tanárok magyarországi továbbképzése. Az Oktatási Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és az RMDSZ szakértői összehangolják majd a teendőket a romániai magyar iskolák informatikai hálózatának fejlesztésével kapcsolatban, megtervezve annak bekapcsolását a Sulinet programba. Ugyancsak az együttműködés része egy magyar-román közös internet portál kialakítása a kárpát-medencei portál-csomag részeként.
A kolozsvári találkozón Csepeli György felajánlotta, hogy minisztériuma Erdélyre is kiterjeszti azt a digitális középiskolai programot, amely egy informatikai szakképzés-modult is magában foglal. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke javasolta, hogy az együttműködés keretében elemezzék, hogyan tudná a magyar partner ösztönözni a romániai magyarlakta területeken, elsősorban a Székelyföldön az informatikához kapcsolódó iparágak meghonosítását, az ilyen jellegű munkaerőkereslet növelését.
A megbeszélések után tartott sajtóértekezleten az államtitkár elmondta, hogy a szaktárca hasonló megállapodásokra törekszik a Magyarországgal szomszédos országokkal. Közölte azt is, hogy november közepén Nagyváradon kerül sor az első Kárpát-medencei magyar IT-konferenciára.
Kapcsolódó cikkek
- Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
- Kutatási együttműködés a Ricoh és az MTA SZTAKI között
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Rockzene és képregény a szerzői jogokért
- Informatikai és távközlési albizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz
- MDF: Mi lesz a Sulinet után?
- Magyar vélemény szerint az elektronikus kapcsolattartás védelmére kell koncentrálni az EU-ban
- A szélessáv terjedése fontos versenyképességi tényező
- Digitális műsorszórás - Magyarország 6-8 országos sávot szeretne
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!